Vasárnap érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy elnyerje Amerika támogatását Kijev új, a háborút lezáró béketervéhez.
Az ukrán elnök az általa „győzelmi tervnek” nevezett javaslatokat mutatja be Joe Biden elnöknek, valamint Kamala Harris és Donald Trump elnökjelölteknek is – számolt be a The Guardian.
Zelenszkij részt vesz az ENSZ közgyűlésén is.
Az ukrán elnök éjszaka az X-en feltöltött videójában azt kérte, hogy a nyugati országok segítsék „elérni a közös győzelmet a valóban igazságos békéért”.
„Ez az ősz meghatározza ennek a háborúnak a jövőjét” – jelentette ki Zelenszkij még a repülőgépen tartott beszédében.
Az ukrán sajtó később arról számolt be, hogy New Yorkban landolt. A hét későbbi részében Washingtonba is ellátogat.
Először Pennsylvaniába ment, abba a lőszergyárba, amelyik kifejezetten fontos lőszert állít elő Ukrajnának: a scrantoni üzem azon kevesek közé tartozik az országban, amely képes 155 milliméteres tüzérségi lövedékeket legyártani. Ebből Ukrajna már több mint 3 milliót kapott Amerikától.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni