Robert Fico szlovák miniszterelnök bírálta Ukrajna energiainfrastruktúrára mért támadásait a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott keddi megbeszélésén. Megerősítette, hogy pénteken beszélni akar erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel Ungváron találkozik – számolt be a pozsonyi kormányfő nyilatkozatáról az Új Szó.
„Nagyon élesen reagálunk a Barátság kőolajvezeték ellen intézett támadásokra” – jelentette ki Fico.
„Pénteken Ungváron találkozom az ukrán elnökkel, és nagyon komolyan fel fogom tenni ezt a kérdést, mert nem lehet ilyen módon támadni a Szlovákia számára létfontosságú infrastruktúrát”
– közölte a szlovák miniszterelnök.
Fico azt is elmondta az orosz elnöknek, nem érti az Európai Unió egyes döntéseit, és támogatja a két ország közötti kapcsolatok normalizálását.
„Nem értem az EU egyes döntéseit, ezért szeretném ezen a találkozón nagyon nyíltan elmondani, hogy rendkívül fontos számunkra a Szlovákia és Oroszország közötti kapcsolatok normalizálása” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Fico hozzátette, hogy Pozsony továbbra is együtt akar működni Moszkvával több területen, például az energetika, valamint a kőolaj- és földgázellátás terén is. „Ami a TurkStream-en keresztül érkező gázt illeti, fokozatosan növekszik a mennyiség, lassan eléri az évi négymilliárd köbmétert – közölte Fico.
Megerősítette, hogy Szlovákia nem fogja megszavazni az Európai Bizottságnak azt a tervét, amely szerint 2028. január 1-jétől megszűnne az orosz földgázszállítás. Kifejtette, meggyőződése, hogy addig „még sok minden változhat”, és nem fog életbe lépni ez az intézkedés, mert jelentős károkat okozna az európai országoknak
A találkozó után Putyin és Fico négyszemközt vitatta meg a „legkényesebb kérdéseket” – közölte később Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója.
Fico a közösségi hálón utóbb szintén megerősítette, hogy
a hivatalos találkozó után Putyinnal majdnem egy órát beszéltek négyszemközt, elsősorban az ukrajnai háborúról. A beszélgetés után Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is személyes tárgyalást folytatott.
Az orosz elnök tájékoztatta Ficót az alaszkai tárgyalásokról, melyeket Donald Trump amerikai elnökkel folytatott, valamint a háború végének kilátásairól. Fico jelezte, hogy a beszélgetésből „több következtetést és üzenetet is levont, melyeket pénteken tolmácsolni akar Zelenszkijnek”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott