Borászat, kereskedelem
BECSÜLT VAGYON: 9,2 MILLIÁRD
Feleségével, Varjas Saroltával orvosi műszerek kereskedelmével kezdtek foglalkozni, cégük ma is jelentős beszállítója a hazai egészségügynek. A Novomed Kft. forgalomcsökkenéssel élte túl a gazdasági válság okozta kiadáscsökkentési megszorításokat. A cég 2009-es forgalma meghaladta a kétmilliárd forintot, tavaly viszont 1,5 milliárd forint volt. (A négy évvel ezelőtti félmilliárdos adózás előtti eredmény az árbevétel mérséklődésével arányosan kisebb lett.) Szűcs Róbert ugyanakkor jó érzékkel fektetett be amerikai orvosiműszer-gyártó cégekbe, s ezek hasznából tudta pótolni a hazai piac visszaesése miatti bevételcsökkenést.

Az ezredfordulón vágott bele a borászkodásba, és létrehozta a Jammertal Borbirtokot. A borvidéken lévő első high-tech borfeldolgozója, a Wunderlich Pincészet 2004-ben indult. 2011-re készült el a borbirtok második state-of-art borászata 1,4 milliárd forintból, amelynek fele uniós támogatás volt. A két üzem szerves egységben működve évi mintegy egymillió palack bort termel. A tudatos piacépítésnek − és a sokmilliárdos befektetésnek − köszönhetően a Jammertal Borbirtok borai − a Cassiopeia, az Ars Poetica, a Gloria és a Wunderlich márkák − ma már az országhatáron túl is ismertek és népszerűek. A saját magyarországi terjesztést kiépítő házaspár az orosz és kínai piacot célozta meg évekkel ezelőtt. A döntés helyességét igazolja, hogy a roppant igényes és kompetitív kínai piacra például már 170 ezer palackot szállítottak az elmúlt évben. A 180 hektárnyi szőlőterület termését feldolgozó borbirtok azon kevés hazai borászat közé tartozik, amelyik profitot termel − igaz, ehhez az eredményhez jó néhány évre volt szükség. Szűcs Róbert büszke arra, hogy mindezt a minőségből semmilyen körülmények között nem engedve érték el. Saját és a borvidék presztízsét emelendő 2006-ban megépítették a Jammertalt, Közép-Európa egyik legnagyobb és legszebb borászati látogatóközpontját. Borászati üzletáguk éves árbevétele tavaly egymilliárd forint körül alakult.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni