Befektetések, agrárium
BECSÜLT VAGYON: 11 MILLIÁRD
Tavaly ha nem is teljes, de jelentős "kiárusítást" hajtott végre a Cashline brókercég egykori tulajdonosa. Az ideje jelentős részét már Svájcban töltő − és ottani lakhellyel is rendelkező − üzletember néhány vállalkozását értékesítette. Elsőként a RubiCom kábeltévé-szolgáltatótól, majd − jó áron − egy jelentős agrárvállalkozástól, az Agroprodukt Zrt.-től vált meg. Utóbbi többek között 2500 hektár saját tulajdonban lévő földterülettel rendelkezett.
Albrecht − pontosabban a Cashline-csoport − tulajdonában maradt további három jelentősagrárcég: a Fejér megyei AgroBaracs Zrt., a Paksi Dunamenti Mezőgazdasági Zrt. és a Tolna megyei Gerjeni Agrár Kft. E társaságok szántóföldi növénytermesztéssel és állattartássalis foglalkoznak.

A Cashline révén hét évvel ezelőtt 24 százalékos tulajdonrészt szerzett a Synergon Zrt.-ben. Az ország egyik vezető informatikai cégéből azonban fokozatosan kivonult, s ma már csak néhány százalékos részesedéssel rendelkezik. Növelni tervezi viszont tulajdonrészét a PannErgy alternatív energiaszolgáltató vállalatban − itt 2009-ben jelent meg kisebbségi tulajdonosként. Lapunk megjelenésével közel egy időben indul be Miskolc város korszerű fűtésszolgáltatása, ami jelentősen emeli a társaság értékét is.
Albrechtnek ezeken kívül többek közt érdekeltsége van a kutatással és feltárással foglalkozó Central European Petroleumban, az Ediafilt kovaföldtermelő vállalkozásban, az Adventum befektetési alapkezelőben, a Safeholding biztosítási alkusz kft.-ben, valamint a Futurearth széndioxidkvóta-kereskedelemmel foglalkozó cégben is.
| 2002 |
| 2,5 milliárd forint |
| 2003 |
| 3 milliárd forint |
| 2004 |
| 4,1 milliárd forint |
| 2005 |
| 5,6 milliárd forint |
| 2006 |
| 6,5 milliárd forint |
| 2007 |
| 8 milliárd forint |
| 2008 |
| 9,1 milliárd forint |
| 2009 |
| 7,5 milliárd forint |
| 2010 |
| 8,1 milliárd forint |
| 2011 |
| 6,1 milliárd forint |
| 2012 |
| 9,3 milliárd forint |
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába