Kereskedelem
BECSÜLT VAGYON: 5,7 MILLIÁRD
Növekedési pályára állt a Hovány cégcsoport, új márkakereskedést és szalonbővítést is terveznek. A válságtól leginkább sújtott gépjármű-kereskedelmi szektorban közel 20 százalékos plusszal, 13,9 milliárd forintra növelte nettó árbevételét. A vállalat tulajdonosa, Hovány Márton 1991-ben alapította a Hovány Kft.-t, az ország első Nissan-márkakereskedését Kecskeméten. A ma kilenc márkát forgalmazó, hat nagyvárosban és Budapesten is jelen lévő vállalkozás 2011-ben 91 főt foglalkoztatott. Tavaly egyik cégcsoport sem volt veszteséges, Hovány Márton szerint elkezdődött a növekedés. − A piacon egyedülálló dolgot hajtottunk végre, ami jórészt az autóexportnak is köszönhető: éves szinten közel 1500 autót adunk el külföldön.

Az idei év első három hónapjában az országos gépkocsieladásokra rácáfolva növekedtünk, egyes márkáinknál 30 százalékos bővülést értünk el. Tavaly a Mercedes-gyár jelenléte miatt megnyitottunk egy Mercedes kamion- és buszszervizt Kecskeméten, idén tavasszal a Forddal bővítettük szolnoki márkakínálatunkat. Eredményeinket erősíti az Eurofit Kft. flottakezelő cégünk, a NAV-nak és az Antenna Hungáriának is sikerült beszállítanunk − mondta a cégtulajdonos. Hovány Márton állítja: stabilan állják a sarat, és ahogy fogalmazott, "minden rossz idő után egyszer jó idő fog jönni, és nem világvége van, hanem világválság". Tavaly megkapta a Ford elnöki díját, megválasztották Az év legmeghatározóbb vezetőjének a Fordban, illetve Amerikából neki ítélték a Salute to dealers (Tisztelgés a márkaképviselő előtt) elismerést jótékonysági tevékenységéért. A gépjármű-importőrök között az első tízben tartják számon a Hovány-csoportot. Két gyermeke van, akik egyetemen tanulnak.
| 2011 |
| 8,3 milliárd forint |
| 2012 |
| 4,9 milliárd forint |
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába