A minisztérium pénteki közleménye emlékeztet, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter már többször jelezte: nem támogat semmi olyan intézkedést, amely a földműveseket sújtja. Ezért arra kér minden önkormányzatot, amely kivetette a gazdákat sújtó földadót, hogy vonja vissza azt.
A földművelésügyi tárca kezdeményezi az adótörvény módosítását, amelyben megtiltanák a termőföld tulajdonlásának megadóztatását - ezt Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára mondta a múlt év végén az MTI-nek.
Hozzátette: a mintegy 2 millió földtulajdonost érintő adónak negatív következményei lennének. A vidéki életnek, a vidék megtartó képességének, a felemelkedésnek számos helyen a föld az egyetlen záloga, a megélhetés alapja. Jelezte: félő, hogy a legrászorultabb önkormányzatok, ahol nincs más vagyon, a föld megadóztatásához nyúlnának. Éppen ott, ahol a föld a megélhetést és a helyben maradást jelentő jövedelmet biztosítja - mondta.
"El szeretnénk érni, hogy láthatóak legyenek a földhaszonbérleti jövedelmek, ezért kezdeményeztünk egy módosítást arról, hogy a bérleti díjakat csak átutalással lehessen fizetni" - közölte, hozzátéve: így, mivel nyoma lesz a fizetésnek, csökken a visszaélési lehetőség.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért