Több mint kétezer cég szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal listáján, amely a százmillió forint feletti, folyamatosan, legalább 180 napon át fennálló tartozással rendelkező társaságokat tartalmazza. Közülük 315 vállalkozás esetében van reális esély arra, hogy a pénz még befolyhat - ezek a cégek nem állnak sem felszámolási sem végelszámolási eljárás alatt. Köztük található a Pesti Est Kiadó is. Azt nem lehet tudni, pontosan mennyi a tartozása ezeknek a cégeknek, a felsorolásban ugyanis csak a nevük szerepel - s a tény, hogy a tartozás nem csekély.

A listára került cégek többsége azonban valószínűleg sosem fogja visszafizetni ezt a tartozást - akkor sem, ha az eljárások során az adótartozások kiegyenlítése az első helyen szerepel. Ez az aktuális lista szerint több mint 1600 felszámolás alá került céget jelent. Ha csak százmillió forinttal számolunk, ez 160 milliárd forint adótartozást feltételez, valójában ennek sokszorosa a kint lévő pénz.

Települések, sikercégek

Ahogyan a második negyedévben, két település továbbra is jókora összeggel tartozik: Alsóvadász polgármesteri hivatala és Nick önkormányzata megtalálható a listán.

A felsorolást böngészve olyan nevekre bukkanhatunk, mint a felszámolás alatt lévő CBA-Fema Kft., a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány, a budapesti ingatlanprojektjeiről ismert, izraeli hátterű SL Grouphoz köthető SL Group Management Kft. és SL Properties Kft., a szintén ingatlanüzletben utazó, felszámolás alatt lévő Airport City Plaza Ingatlanforgalmazó Kft.. Szintén szerepel a listán több Bábolna- és Ganz-cég, a felszámolás alatt lévő Hospinvest, a Szobi Szörp, a Zala Bútorgyár. A nomen est omen elv sem mindig jön be - legalábbis az adóhivatal szempontjából -, hiszen a nagy adósok között szerepel a felszámolás alatt lévő Sikerkovács.hu Kft. és a Sikert-Keres Kft. is.

A listán mindezek mellett rengeteg ingatlanos és agrárcég is megtalálható, de a felszámolás alatt lévő Electro World Kft. szintén fellelhető.

Cégtemetők

A listáról ezúttal sem maradhattak le a jól ismert tatabányai cégtemetőhöz köthető, bedőlésre ítélt vállalkozások - most tíz van a felsorolásban. Az egytől-egyig a Komáromi út 31. szám alatt "működő", felszámolás alatt álló cégek között olyan beszédes illetve furcsa neveket találni, mint például Hasitasi, Mecsboksz, Rapidend, Válságban Lévő, Sokasara vagy Bedőlt.

Az adófizetők és a költségvetés számára rossz hír, hogy - amint arról beszámoltunk - bár minden hatóság, bíróság, nyomozati szerv tisztában van azzal, kik miért és hogyan gyártják az úgynevezett cégtemetőket, a jogszabályok pillanatnyi állása szerint senki nem tud tenni semmit: sem a cégbíróság, sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, sem pedig a rendőrség.

Jó hír ugyanakkor, hogy a kormány beavatkozást tervez ezen a fronton: az adóhatóság feladata lenne megakadályozni a becsődölt vállalkozásokat hátrahagyó cégvezetők és tulajdonosok új cégalapításait, valamint megszüntetni az adós társaságok cégtemetőit. Szélesítenék a vezetők és tulajdonosok felelősségvállalását a bedőlt cégek tartozásainak teljesítésére. További részleteket erről itt olvashat.

Ismert nevek a magánszemélyek listáján

A magánszemélyeknél már tízmillió forint tartozás is elég a listára kerüléshez, itt 3,5 ezer fős az aktuális társaság - gyakorlatilag ugyanakkora, mint a második negyedévben. Legtöbbjük egyszerű magánszemély, 899-en pedig egyéni vállalkozók. Negyven listára került magánszemélynek pedig ismeretlen a lakcíme, többségük nem magyar állampolgár - a nevük alapján legalábbis erre lehet követeztetni. A tízmilliós alsó határral számolva legalább 35 milliárd forint kintlévőségre vár a NAV.

Szinte már bérelt helye van a tetemes adóhiányt felhalmozó magánszemélyek listáján Gáspár Győzőnek és feleségének, Gáspárné Balla Beátának is, akiknek az első negyedévben még sikerült leküzdeniük magukat a szégyenfalról. Továbbra is megtalálható a felsorolásban a Pa-Dö-Dö énekesnője, Lang Györgyi, ahogyan a rendőrség által korábban körözött, azóta elfogott milliárdos Földesi-Szabó László szintén szerepel a listán, ahogyan a második negyedévben is. Minél hosszabb ideig nem fizetik meg az adótartozásukat, annál nagyobb késedelmi kamattal és bírsággal kell pluszban számolniuk.