Az új évtized alapvetően különbözik az előzőtől, ezért más válaszokat követel meg - mondta a bécsi Euromoney konferencián Mladan Dinkics szerb gazdasági miniszter. Úgy vélte, hogy teljes modellváltásra van szükség a gazdasági növekedés érdekében. Az Európai Unió tagságára törekvő országoknak ehhez különböző lépéseket kell tenni, ezek közé tartozik a stratégiaváltás, hogy Keleten találjanak befektetőket.

Általánosságban nagyobb hangsúlyt kell adni az Oroszországgal, Kínával, Törökországgal és az Egyesült Arab Emírségekkel való gazdasági együttműködésnek. Ennek fontosságát bizonyítja szerinte az is, hogy az európai bankok nem voltak igazán aktívak a válság alatt, sőt, csökkentették a hitelek kihelyezését. Ezért is igyekezett Belgrád bevonni az orosz bankokat - és kölcsönöket. Dinkics a szerb rádió jelentése szerint a múlt héten írta alá a megállapodást Moszkvában egy a szerb vasutak korszerűsítéséhez nyújtandó 800 millió dolláros hitelről. A kínaiak 1,2 milliárd dolláros kölcsönnel segítik a szerbiai útépítéseket, és szó van egy belgrádi híd építésének támogatásáról is.

Dinkics a hét végén Moszkva után Abu Dhabiban tárgyalt, és nem is sikertelenül. Mint a Tanjug hírügynökség beszámolt róla, az Egyesült Arab Emírségek Szerbiában alapítja meg a térségben első saját bankját, és előszerződést írt alá az Al Dahra Agricultural Co.-val, amely 133,5 millió dollárral száll be a szerb mezőgazdaságba, az állami fejlesztési alap pedig 4 milliárd eurót tervez befektetni egy információs technológiai üzem építésébe. Ennek különös fontosságot ad, hogy a belgrádi kormány az autóipar mellett, amelyet sikeresen képvisel az országban a FIAT, az IT-szektor fejlesztését tartja a legfontosabbnak.