Évről évre érkeznek az adóhatósághoz olyan adózói jelzések, amelyek szerint a munkáltatók, kifizetők nem adták ki a bevallás elkészítéséhez szükséges igazolásokat, így az érintett magánszemélyeknek nem áll módjukban az adóbevallást elkészíteni. A bevallási határidő előtt fontos tehát ellenőrizni azt, rendelkezésre állnak-e a bevallás kitöltéséhez szükséges bizonylatok, igazolások - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatója.

A 2013. adóévi személyijövedelemadó-bevallás benyújtási határideje 2014. május 20. napja. A nyomtatvány kitöltéséhez a munkáltatónak, kifizetőnek a 2013. évben teljesített kifizetéseikről 2014. január 31-ig kellett igazolást kiállítani és a magánszemély részére átadni.

Szóljon, ha nincs meg a dokument!

A vállalkozási tevékenységet nem folytató és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélynek lehetősége van a bevallás benyújtására előírt határidőn belül (2014. május 20-ig) bejelentést tenni a lakóhelye szerint illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz, amennyiben a személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez szükséges iratok, igazolások önhibáján kívül nem állnak rendelkezésére és ezért bevallását előreláthatóan nem tudja határidőben benyújtani.

Ebben az esetben a bevallási késedelem miatt mulasztási bírságot az állami adóhatóság 2014. november 20-ig nem szab ki, ha a magánszemély az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül bevallását benyújtja és ezzel egyidejűleg a késedelem igazolására vonatkozó kérelmét (igazolási kérelmet) előterjeszti.

A bejelentés beérkezését követően az állami adóhatóság a rendelkezésére álló adatok alapján lehetséges intézkedéseket megteszi, amelyek eredményéről - figyelemmel az adótitok betartására is - a magánszemélyt tájékoztatja.

Megvan az igazolás, de rossz adatok vannak benne - Mit tegyek?

Ha a magánszemélynek valamely, a bevallása elkészítéséhez szükséges igazolása hiányzik, vagy az igazolást megkapta ugyan, azonban az igazolás tartalmával nem ért egyet, először a (volt) munkáltatóval, kifizetővel célszerű felvenni a kapcsolatot az igazolás pótlása, illetőleg az igazoláson feltüntetett adatok javítása érdekében - tanácsolja a NAV.

Az egyeztetés eredménytelensége esetén azt javasolja az adóhivatal, hogy a rendelkezésére álló dokumentumokkal (például munkaszerződés, vagy egyéb, a kifizetést megalapozó szerződés másolata, ezek hiányában a munkáltató, kifizető azonosítására alkalmas adatok) keresse fel a NAV valamelyik - lehetőség szerint a munkáltató/kifizető székhelye szerint illetékes - ügyfélszolgálatát, ahol a szükséges tájékoztatást megadják.

Több helyről volt jövedelmem, de nem mindenről van igazolásom - Mit tegyek?

Ha egy magánszemélynek a 2013. évben több munkáltatótól, kifizetőtől is származott jövedelme, és nem minden kifizetőtől kapja meg az összesített igazolást 2014. május 20. napjáig, akkor a rendelkezésére álló iratok, igazolások birtokában is elkészítheti a személyi jövedelemadó bevallását azzal, hogy a hiányzó dokumentumok beszerzését követően a benyújtott bevallást önellenőrzéssel helyesbítenie kell.