− Érdekes éven vagyunk túl, amikor folyamatosan változott minden jogszabály, az alaptörvény is háromszor. Adódik a kérdés: hol kezdődik a jogbizonytalanság, s hol ér véget a szavahihetőség?
− Van egy pont, amikor az üzleti szférában, a társadalomban kezd általánossá válni ez az érzés. Hogy ehhez egy eset kell, tizenöt vagy épp százhúsz, azt nem lehet kiszámítani. De ha eljutottunk idáig, akkor nagyon nehéz visszafordulni. Ennek a problémának az alapjait járta körül Kornai János is az ÉS karácsonyi számában. A bizalom hiánya súlyos társadalmi költségekkel jár. Például ha rossz a közbiztonság, akkor sokkal többet költünk biztonsági rendszerekre. A közvetlen költségeken túl viszont az elmaradt fejlesztések, beruházások jelentik az igazán jelentős társadalmi költséget. Gyakran hallok ilyen történeteket ügyfeleimtől.

− E tekintetben a bankadó tartósságában lehet hinni, de aligha ilyen bizonyosságra vágyik a pénzügyi szféra. Az elkövetkező évekre nézve ennek milyen következménye lehet?
− Egy kormányzati nyilatkozat szerint a bankadón mégiscsak lehetne valamit alakítani, de erre az volt a szakma reakciója, hogy már csak a konkrét tényeknek hisznek. A módosításoknak pedig akkor, ha már hatályba léptek.

− A harmadik hitelminősítőtől lehet valami jót várni?
− A Fed, az ECB pozitív hozzáállása miatt kegyelmi állapotban vagyunk. A kockázatmentes eszközök hozama nagyon alacsony a fejlett nyugati világban, ezért megnőtt az étvágy a feltörekvő piacok papírjai iránt. Ennek Magyarország is nyertese, ez tette lehetővé, hogy érdemben nem volt reakció az elmúlt négy-öt kamatcsökkentésre, s nem következett be komolyabb árfolyamgyengülés. Az elmúlt napokban kialakult 290−295 közötti forint−euró árfolyamot én még nem tekintem jelentős gyengülésnek. De a kegyelmi állapot pont attól kegyelmi, hogy nem szokott sokáig tartani. A GDP-növekedési esélyeink nem túl jók az elkövetkező egy-két évben, a költségvetés jövőre még mindig beruházáscsökkenéssel, fogyasztáscsökkenéssel számol, s növekedést csak az exporttól vár a kormány, kérdés, ez mennyire teljesíthető. Az államadósság 70 százalék fölött van. A hitelminősítők óvatosak, s amíg nem lesznek egyértelmű pozitív változások, nem lépnek fölfelé. Például amíg a túlzottdeficit-eljárás nem szűnik meg. Sok esélyét nem látom egyelőre a felminősítésnek, jelenleg a tartásnak is örülni kell.

Drága a bizalmatlanság

− Mennyiben várható, hogy megszűnik a túlzottdeficit-eljárás? Technikailag három százalék alatt marad a hiány, bár ehhez egy durva megszorító csomag kellett, illetve mennyiben elvárás egy strukturális átalakítás, amelyet nem teljesített Magyarország?
− Úgy tűnik, ez egy soha véget nem érő történet, hiszen mindig lesz egy következő költségvetés, amelyről el kell dönteni, hogy jó-e vagy sem. Egy költségvetésben mindig van vagy száz, ezer tétel, amelynek ilyen vagy olyan kockázata van. Sok függ attól, hogy mennyiben sikerül a gazdaságpolitikai keretet elfogadtatni. Ha ezt támogatja az EU, akkor könnyebb velük elfogadtatni a konkrét költségvetési sorok számait. Ám ha az egész gazdaságpolitikával szemben bizalmatlanok, akkor kétszer-háromszor erősebb nagyítóval nézik a számokat. Látszik, hogy a kormány extrém erőfeszítéseket tett és tesz, hogy a három százalék alatti hiányt tartani tudja. Van 400 milliárd forint tartalék, ami nagyon sok, de például a felsőoktatásban az átalakítások hatása 30 milliárd forint többletkiadás lehet, vagyis még hatályba sem lépett a költségvetés, de a kormány már pluszköltségekről döntött. Ha az EU bízik a kormányban, akkor ezt a 30 milliárdot egyszeri tételként kezeli, ha nem, akkor felmerül a kérdés, hány ilyen tétel lesz még.

− Hogyan lehetne erősíteni a bizalmat, mit kellene tennie a kormánynak?
− Ha a költségvetési számokat lehet tartani, az mindenképpen segít. Az állam szerepvállalásán sok múlik. Az állam jelen van mint tulajdonos, mint szabályozó és mint közigazgatási döntéshozó. Ezek a funkciók mostanában elkezdtek keveredni, aminek negatív hatásai lesznek. Emellett alkut kellene kötni a bankrendszerrel. Szerintem szinte minden pénzt megér, hogy a bankrendszer finanszírozási képességét javítsa a kormány. Valószínűleg az adórendszerhez is hozzá kell nyúlni. A kormány elkezdte szegmentálni a gazdaságot az adórendszerben. Az világos, hogy a feldolgozóipari cégeket nem akarják bántani. Ehhez képest feldolgozóipari cégektől hallunk olyan kérdéseket, hogy lesz-e különadó az ágazatukban? Ez nyilván felérne egy befektetésösztönzési harakirivel, de van, aki csak azt látja, hogy voltak a bankok, a kiskereskedelmi láncok, a távközlési cégek, az energetikai cégek, a közműcégek. Miért ne kaphatna akkor az autógyártás is egy extra adót?

− Mi a logika? Ezeket a cégeket nem lehet elköltöztetni?
− A magyar piacra koncentráló cégekről beszélünk. Akinek a bolthálózatban vagy a lefektetett kábelben van a tőkéje, az az eszközeit nem tudja magával vinni és máshol használni. A bankot nem lehet könnyen elvinni vagy jó áron eladni, de a kockázati kitettségüket tudatosan és jelentősen tudják csökkenteni. Nyolcmilliárd euró értékű anyabanki finanszírozást vittek ki négy év alatt, volt olyan bank, amelyből hárommilliárdot. Ez egy bankra nagyon sok, a GDP három százaléka. Ebből a nyolcból nagyjából hárommilliárd visszajött vagy átkonvertálták tőkévé, de ez valójában a veszteségek pótlását szolgálta, nem tud növekedést eredményezni. Az anyabankok persze a Bázel III. miatt is igyekeztek csökkenteni kitettségüket. De ha Magyarországon rosszabb a tőkemegtérülése, mint máshol, akkor innen fogja elvinni a tőkét.

Kép: Dömötör Csaba, Katona Vanda


− A szegmentált adórendszer része az új, kisvállalatoknak szóló adózás. A törvény szövegétől függetlenül − tételezzük fel, hogy a törvény jó − ez mennyiben jó ötlet?
− Az idő fogja eldönteni, milyen a törvény, bár a kivával kapcsolatban az látszik, hogy még nincs akkora lelkesedés. Én abban önmagában nem látok problémát, ha mérettől függően eltérő szabályokat érvényesítenek a vállalkozásokra. A 2002-ben általam javasolt eva is ezen a logikán alapult. Ha nem életszerűek a szabályok, akkor a résztvevők nem is fogják a szándékoknak megfelelően alkalmazni. Nem működőképes ugyanazt a statisztikai, pénzügyi beszámolókészítési, engedélyezési rendszert alkalmazni arra, aki fel akar húzni egy lángossütőt, illetve egy atomerőművet.

Kellene a progresszivitás

− Az szja-ban jövőre megvalósul a teljes egykulcsos rendszer. Megérte ez pont most, pont így, pont ekkora kulccsal?
− Számos előadást tartottam az elmúlt években az egykulcsos adó előnyeiről, de a mai körülmények között talán érdemes volna még egy felső kulcsot betenni. Érdekes társadalmi vita zajlik arról, hogy a közteherviseléshez az alacsony és az igazán magas jövedelműek hogyan járuljanak hozzá. Ennek a vitának az egyik markáns véleménye, hogy most annyira rosszul megy az országnak, hogy a magas jövedelműeknek kellene jobban kivenniük a részüket a közteherviselésből. Érdekes, hogy a kormány kitartott az egykulcsos adórendszer véglegesítése mellett, de tulajdonképpen annak az igénynek felelt meg, hogy mégiscsak a magasabb jövedelműeket terhelje jobban.

− A járulékplafon eltörlésével.
− Igen. Valójában annak az adócsökkentésnek, amelyet az szja-átalakítás utolsó lépésével kapnának a magasabb jövedelműek, jelentős részét vissza is veszi a kormány a járulékplafon eltörlésével. Rövid távon. Meglepve érzékelem, hogy egy másik vita, amely a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságáról szólna, nem jött elő. A járulékplafon eltörlésével eltűnik a nyugdíj-megállapításkor a felső limit. A magasabb nyugdíjak révén ennek nagyon komoly kiadási hatása lehet a nyugdíj-biztosítási alapban.

− Egy regressziót építettek be a törvénybe, bár nem túl jelentőset.
− Alapjaiban nem változik a nyugdíjszámítási szabály. Ennek egy-két éven belül nincs jelentősége, de hosszabb távon komoly többletet fog eredményezni a nyugdíjkassza kiadási oldalán. Ráadásul húsz-huszonöt-ötven éves távlatban elképesztő demográfiai változások várhatók. A költségvetési javaslat demográfiai becslése szerint ma három munkaképes állampolgárra jut egy nyugdíjas korú lakos, ötven év múlva viszont háromra kettő fog jutni. Ha feltételezzük, hogy ötven évig egyetlen mutató sem változik, akkor kétszer annyi nyugdíjjárulékot kellene fizetni ugyanannyi nyugdíjra, mint most: vagyis a 27 százalék szocho 51 lenne, a 17 százalék egyéni járulék pedig 27, ami nyilvánvaló képtelenség. Kizárt, hogy a mai nyugdíjrendszer reálértékét meg lehet tartani, de ahhoz, hogy ez a csökkenés minél kisebb legyen, drasztikusan javítani kellene a foglalkoztatási rátát, ráadásul stabil gazdasági növekedés is kell. A demográfiai csapda persze nem kizárólag magyar jelenség. Egy számítás szerint 30 év múlva a német államadósság a GDP bőven száz százaléka felett lehet, ha a nyugdíjrendszerhez nem nyúlnak hozzá − most 82 százalékon áll a mutató. A mostani demográfiai modell ráadásul a 2004-es tudásra épül, amikor az elvándorlás még messze nem tűnt ennyire komoly tényezőnek, mint most.

Kell a külső kontroll

− Van a rendszerben, ami nem igazán tud változni. Az elmúlt évek adatait nézve az látszik, hogy nem tud tartósan 38-39 százalék alá menni a GDP-arányos adóterhelés. Ha esetleg 36 százalék közelébe megy, azonnal követi egy felugrás. Mi kellene egy tartós, stabil, például öt százalékpontos tehercsökkentéshez?

− Két dolog kell − plusz a politika. Az első a gazdasági növekedés. Jelentős adócsökkentést szinte lehetetlen elérni GDP-növekedés nélkül. A második, hogy a kiadási oldalon is kellenek olyan reformok, amelyek tartósan csökkentik a költségszintet. Ha egy intézménytől pusztán elveszünk tíz százalékot, akkor azt túléli. De egyszer össze fog dőlni, mert egyszerűen nem tudja elvégezni a feladatait. Tipikus példa az árvízvédelem: csökken az árvízvédelemre fordított kiadás egy-két-három évig. Aztán a negyedik évben jön az árvíz. Egyrészt akkor irdatlan pénzt kell a védekezésre fordítani, másrészt ezt követően a gátvédelemre hirtelen minden kormány ötven-száz százalékkal kezd el többet költeni. Nem lehet ugyanazt a feladatot feleannyi pénzből csinálni. Az elmúlt húsz évben sok minden változott, de ami kicsit vissza lett nyesve, az idővel újra kinőtt. És a politika. A politikának a kiadási oldalon, úgy tűnik, van egy ingerküszöbe, ami alá már nem tud menni, s ahol már elkezdenek adót emelni.

− Ki lehet ebből a mókuskerékből szállni, ha az unión belül bármilyen reform elindul? Egyszer valamiféle uniós föderáció segíthet?
− A folyamat segíthet. Az eurózóna úgy alakult ki, hogy a németek azzal adták fel a szeretett márkájukat, hogy csak a feltételeknek megfelelő államok léphetnek be. Ez a feltételrendszer nem működött hatékonyan, kiderült, hogy a költségvetéseket nem lehetett tartani, veszélybe került az eurózóna. A németekben bízott mindenki, akik az adófizetők pénzéből mentették a görögöket, spanyolokat, azzal a feltétellel, hogy ez soha többé nem fordulhat elő, és ezért a jövőben Brüsszelnek komoly kontrollja lesz a költségvetések felett. Most a bankok állnak a csőd szélén. Meg kell menteni őket, a német adófizetők viszont csak akkor adják ehhez megint a pénzüket, ha garanciát kapnak rá, hogy soha többé nem történik ilyen. Ezt szolgálná most a bankunió. Mi nem vagyunk eurózóna-tagok, de ez a folyamat segíthet abban, hogy Brüsszel jobban kontrollálja a magyar költségvetési politika fenntarthatóságát. Ez szerintem üdvözlendő, mert a magyar politikai elit erre az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján nem nagyon képes.

− Valódi kontroll lenne, vagy olyan, mint a konvergenciaprogramnál volt: lényeg, hogy fillérre meglegyen a hiány, mindegy, hogyan?
− Pont ez az egyik fő veszély. Brüsszelnek csak a fenntarthatóság lesz a fontos és nyílván kevésbé érdekli majd őket az adórendszer, a kiadások struktúrája, hatékonysága. Ami a "soha többé nem lesz költségvetési válság, bankcsőd, bankmentés" kérdését illeti, némileg szkeptikus vagyok. Nagyjából 300 éve zajlik az a történet, hogy valahol válság van, rengeteg ember elbukja a pénzét, az állam pedig mossa kezeit, majd megígéri, hogy soha többé ilyen nem fog még egyszer előfordulni. A kapzsiság és a politikai rövidlátás miatt is lesznek még válságok, ami nem jelenti azt, hogy ne kellene mindent megtenni, hogy ennek esélye csökkenjen. A jelzett intézkedések segíthetnek, de ne gondoljuk, hogy egyszer és mindenkorra minden válság elkerülhető lesz.