A terveknek megfelelően 2016 tavaszán megindul a személyi jövedelemadó-bevallás reformja, amelynek legfontosabb eleme, hogy az állam átvállalja az adóbevallással járó procedúrát az adóalanytól. A több mint másfél millió embert érintő jövő évi módosítás egyelőre csak azokat az alkalmazotti státuszban lévő munkavállalókat érinti, akik a tárgyévet megelőzően nem rendelkeztek mellékjövedelemmel, egyéb levonható költségekkel és nincs kiskorú gyermekük. Ugyan az utóbbi pár évben a cégek amúgy is önkéntes alapon készítették el munkavállalóik adóbevallását, elméletileg jövő évtől ezt a terhet is leveszi az állam a vállukról.

Azonban a piaci szektor dolgozóinak adóbevallásával kapcsolatos adminisztrációs terhek csökkenése mellett akár komoly problémákkal is lehet számolni, amennyiben a NAV átveszi ezt a feladatot - hívja fel a figyelmet a Baker Tilly Hungária. Az adóbevallás automatikus elkészítése ugyanis nem veszi figyelembe az adóalanynak járó esetleges adó- és adóalap-kedvezményeket (például családi adókedvezmény). Vagyis az adóhatóságtól kapott megfelelő űrlap ("Bevallási nyilatkozat" illetve a "Bevallási ajánlat" nevű nyomtatványok) automatikus aláírásával jelentős kockázatot vállal magára a munkavállaló, hiszen nincs mód az utólagos korrigálásra. Önellenőrzést benyújtható, de az további adminisztráció a munkavállaló számára.

Még az állam is súlyt vesz a vállára

Mellékjövedelem esetén január 31-ig az összes olyan dokumentumot be kell szereznie az adóalanynak, amely igazolja, hogy az illető máshonnan is kapott jövedelmet 2015-ben - hangsúlyozta Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és expat szolgáltatások szenior menedzsere.Az anomáliát csak súlyosbítja a szakember szerint, hogy több mint 800 ezer fiatalkorút kell még adóazonosító jellel ellátni 2016 folyamán annak érdekében, hogy 2017 év elejére a törvényi előírásoknak megfeleljenek, mivel az adóbevallásnál az űrlap kitöltéséhez erre az adatra is szükség lesz. Ez viszont az állami apparátusra is komoly terhet ró.

A módosítás azzal a kockázattal is jár, hogy számos esetben a munkavállaló a számára kipostázott adóbevallás-tervezettel a munkáltatója pénzügyi osztályához fog fordulni, a bevallást követően pedig a NAV ugyancsak a munkáltatótól fogja bekérni az adott munkavállalóra vonatkozó adatokat. Jelentős időmegtakarítást jelenthet viszont a szakember szerint a munkáltató számára, ha elébe megy a folyamatnak és elkészíti a cég nem önadózó alkalmazottjainak adóbevallását. Ehhez viszont az is szükséges, hogy a munkavállalók a számukra kipostázott űrlapokkal már januárban igénybe vegyék a munkáltató pénzügyi osztályának segítségét - tette hozzá.