Május 4-ig - a 356 ezer egyszerűsített, az adóhatóság által elkészített bevallással együtt - összesen 1,760 millió szja bevallás érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A söralátétnek is nevezett adónyilatkozatot az eddig feldolgozott adatok szerint mintegy 19 ezren választották, mintegy 674 ezren csökkentett, mintegy 711 ezren pedig teljes adattartalmú bevallást nyújtottak be - közölte a NAV.

Az eddig feldolgozott adatok szerint a legtöbb bevallást (680 ezer) kitöltő programmal elkészítve, kinyomtatva küldték be az adóhatósághoz, mintegy 503 ezret elektronikus úton, mintegy 580 ezret pedig papír alapon kitöltve.

A NAV az szja-bevallásokhoz kötődően 17,4 milliárd forintot utalt ki, ebből 14,5 milliárd forintot az adózóknak, 2,1 milliárd forintot önkéntes kölcsönös biztosító pénztáraknak, míg 0,8 milliárd forintot nyugdíj-előtakarékossági számlákra.

Ezeket a hibákat követik el az adózók

Az szja-bevallásokban minden évben találnak hibákat a revizorok. A papír alapú kitöltésnél az eddigi tapasztalatok alapján mindig célszerű például ellenőrizni, hogy az adózó aláírta-e a bevallást, családi kedvezmény esetén pedig ügyelni arra, hogy pontosan adják meg a gyerekek, eltartottak adatait. A legcélszerűbb a kitöltő-programot használni, mert azáltal a hibák zöme kiszűrhető.

A NAV tavaly összesen közel 4,657 millió magánszemély szja-bevallását dolgozta fel. Ebből a hagyományos önbevallások száma 3,624 millió volt, az egyszerűsített bevallást több mint 294 ezren, a munkáltatói elszámolást több mint 708 ezren választották. Az adónyilatkozatot benyújtó magánszemélyek száma közel 30 ezer volt.