Az állami szektor legmagasabb fizetéseire szolidaritási adó kivetését tervezik - közölte Ivica Dacsity szerb kormányfő. Mint a Tanjug hírügynökség idézte, határozat még nincs e tárgyban, de az elképzelés az, hogy a 870 eurónyit meghaladó állami fizetések 8-12 százalékát vonnák le, de az állam- és a kormányfő, a miniszterek és helyetteseik, valamint a parlamenti képviselők esetében 20-30 százalékos is lehetne a szolidaritási adó. (A szerbiai átlagfizetés 400 euró körül van.) Az újjáalakult kormány ezzel is példát akar mutatni a kényszerű megszorításokat nyögő országban, ahol a munkanélküliek aránya már meghaladja a 24 százalékot, tavaly 1,7 százalékot esett a GDP, a költségvetési hiány a bruttó hazai termék 7,2 százalékát tette ki, s az IMF szerint idén elérheti a 8 százalékot - írta a Bloomberg. Ezért többek között a progresszív adózás bevezetésén is gondolkodnak.