Nyugisan bringáztam Óbudán a Folyamőr utcában, amikor a szeszgyár udvaráról kifutott elém egy fickó. Majdnem fellökött.

− Jön utánam a BKV-ellenőr? − kérdezte.

− Kicsoda?

− Ugyan már! A karszalagos pasas kopott, szürke dzsekiben, oldaltáskával.

− Nem látok senkit − mondtam. − De mit keresne egy BKV-ellenőr a szeszgyárban?

− Huh. Eszerint bezárult az időkapu, mielőtt kilépett volna rajta. A BKV üzemelteti a budapesti időalagutat. Azért van itt a kijárata, mert ez a gyár 100 éve nem változik. Könnyű volt ide lefúrni a járatot feltűnés nélkül.

− Na jó, de ellenőr? A... mikor is?

− 2067-ből indultam.

− Még mindig nincs elektronikus jegyrendszer?

− Sokba kerülne.

− Eszerint semmi sem változik a következő 50 évben.

− Igen is, meg nem is.

− Most akkor igen vagy nem? Például megmarad vagy nem marad meg az Orbán-rendszer Magyarországon? Vagy az unió Európában?

− Az Európai Uniónak, amelyet te ismersz, vége lett. 2022-re az orbánisták mindenütt győznek Európában, és feloszlatták az uniót. Aztán akadt egy kis gondjuk.

− Nocsak. Nem működött a nemzetek Európája?

− Nem volt tökéletes. A szabadkereskedelemről persze nem mondtak le, ám gyorsan kiderült, hogy az kevés. Hiányoztak a közös szabványok. Például egy magyar kereskedő uborkát rendelt Spanyolországból, mire kapott egy szállítmány körte nagyságú és alakú uborkát. Nem akarta kifizetni, mert a magyar vevő nem ilyennek ismeri ezt a zöldséget. Erre az volt a válasz, hogy ilyen korszerű uborka. Millió hasonló vita volt. Végül az európai nemzetek leültek, hogy kidolgozzák az áruk és a szolgáltatások szabványait. És rögtön jól össze is vesztek.

− Ezt ismerjük. Ez most is így megy.

− Hát, igen. Az volt a nagy kérdés, hogy kinek az áruja − kinek az uborkája − legyen a szabvány. Könnyű az amerikai kontinens nemzeteinek. Az USA annyival erősebb az összes többinél, hogy mindegyikük hozzá igazodik. De Európában? Ha valamelyik kiemelkedik valamiben, az összes többi rögtön nekiesik.

Nem tudtak mit tenni, mint hogy létrehoztak két testületet. Egy döntéshozót, amelyben az európai országok első számú vezetői határoznak a közös teendőkről, és egy mindegyiküktől független végrehajtót, amely érvényt szerez a döntéseiknek, illetve javaslatokat tesz a további közös lépésekre.

− Nevezzük az előbbi Európai Tanácsnak, az utóbbit Európai Bizottságnak!

− Pontosan ezeket a neveket kapták. Az európai szabadkereskedelmi övezetet, amely a közös gazdasági szabványok bevezetése miatt túlnőtt egy kereskedelmi rendszer keretein, egységes európai piacnak keresztelték, az egész rendszert pedig Európai Uniónak. Később néhány ország úgy gondolta, hogy az új EU nem lehet az USA vagy Kína versenytársa, ha nincs közös valutája, amely pariban lehet a dollárral. Ezért létrehozták az eurót.

− Ki gondolta volna? És hol marad az Európa-projekt, az egyenrangú európai nemzetek közösségének eszménye?

− Írnak valami ilyesmiről a történelemkönyvekben.

− Aha. Bukott az eszme, maradt a módszer. Az EU, ami komolyan vezető dolgot csinál az egyenként csak turistalátványosságnak jó európai nemzetekből. Mindegy. És az USA? Bezárkózott?

− Nem. Donald Trump véletlenül lett elnök. Az Egyesült Államokra egyedül azért van szüksége a világnak, mert különleges biztonsági és innovációs szolgáltatásokat nyújt a többi országnak. Ellensúlyt kínál az orosz, a kínai és az iráni befolyással szemben, visszaszorítja a terrort és élen jár az újításokban.

Ezért a nemzetek gazdasági munkamegosztásában katonai-ipari-innovációs komplexumával vesz részt, miközben egész iparágakat leadott más országoknak, mert azoknak is meg kell élniük valamiből. A háború után, az 1950-es években mindent megtarthatott, mert a világ többi része romokban hevert. Aztán feljöttek a németek, a japánok, a kínaiak. Miközben nekik egyre jobban ment, Trump közepesen képzett törzsszavazóinak − akik azokban az években erejükön felül jól éltek − egyre rosszabbul.

Az amerikaiak többsége azonban közvetlenül vagy közvetve kiválóan megél az USA különleges státusából. Ha befelé fordulnának, azzal csak saját magukat szúrnák köldökön. Az alsó középosztálybeliek gondjait nem Trump enyhítette, hanem jó pár évvel később a zöldenergia elterjedése.

− Hogy micsoda?

− Ennek köszönhetően energiabőség alakult ki a világon, az országok többsége majdnem teljesen önellátóvá vált energiából, ezért nem kell háborúzniuk az olajért vagy az atomerőművek fűtőanyagáért. A filléres áram mint egy gigantikus rezsicsökkentés megkönnyítette az emberek életét, ami nyugtatólag hatott rájuk. Kevesebb indulat, kevesebb probléma − ez a képlet manapság. Mármint 2067-ben.

− Ez édes hazánkra is igaz, nem?

− Hát, nem egészen. Magyarország Paks 2. megépítésével az atomenergiát választotta, amivel fél évszázadra kényszerpályára állította magát. Talán az ország akkori vezetése kedveskedni akart az oroszoknak, hogy olcsóbban adják a gázt a rezsicsökkentéshez. Vagy csak nem volt elég nyilvánvaló nekik, merre fordulnak az energiatermelésben a németek, a magyarok fő technológiaszállítói. Ki tudja már?

Az erőműre felvett hitel törlesztése és a magas áramárak ellensúlyozása évtizedeken át úgy vitte el az állami költségvetés egy részét, ahogy annak idején a lakáshitelek visszafizetése és a magas gázár megterhelte családi kasszákat. Nem igazán maradt pénz másra. Magyarország egyfajta skanzenné vált Európában.

− Más szóval nem fog változni semmi ahhoz képest, ahol most tartunk.

− Nem, azért volt változás.

− Kitalálom. A 2030-as választáson győzött az ellenzék, és megalapította a negyedik köztársaságot. Aztán 2050-ben hatalomra került egy erős nemzeti érzelmekkel és szociális érzékkel megáldott jobboldali politikus, aki létrehozott egy neoorbánista rendszert és most úgy néz ki, hogy a 2070-es választásokon győzhet az ellenzék.

− Nem, nem így volt, azaz nem így lesz. Aki labdába akart rúgni, az nem engedhette át a magyar témát az ellenfeleinek. Ahogy 2000-es évek elején az egyik oldal lenyúlt a másiktól némi szociális érzéket, úgy később az is átvehetett tőle némi kuruckodást: elég az euroatlanti elkötelezettséget 100 százalékra teljesíteni, nincs szükség 120 százalékra.

− Hé, ezt Kádár elvtárs mondta a szovjet-magyar barátságról!

− Örök igazság... De most már mennem kell!

− Várjál még! A jövő heti lottószámok?

− Nem árulhatom el, megváltozna a jövő.

− Talán jobb is lenne.