A Napi Gazdaság Adótanácsadó rovatának a cikke - a rovat támogatója a KPMG

Az áfacsalás egyre növekvő veszélyforrás az EU és Magyarország számára is. Objektív adatok híján csak változatos becslések születnek az áfacsalások határáról: az EU egészében évente 50-100 milliárd eurós veszteségről beszélnek; a magyar költségvetés vesztesége pedig akár az ötmilliárd eurót is elérheti. Összehasonlításképpen: ez az összeg nagyjából megegyezik a magyar költségvetés teljes személyijövedelemadó-bevételével − vagyis elvben a becsült áfacsalások kiiktatása után senkinek sem kellene Magyarországon fizetése után adóznia.

Miért ilyen sok az áfacsalás hazánkban? Ez nem csak a feketegazdaság, a számla nélküli üzletelés hatása. Szervezett bűnözői csoportok specializálódnak az EU-ban arra, hogy fiktív és valós ügyletek ravasz kombinációjával soha be nem fizetett áfaösszegeket igényeljenek vissza az adóhatóságoktól. Ezek a csalók pedig szívesen koncentrálnak Magyarországra: 27 százalékos áfaszint mellett, korlátozott kapacitású adóhatóság ellenében könnyen tehetnek szert hatalmas nyereségre.

Az áfacsalók ellen küzdeni kell. Az állam az adózási szabályok finomhangolásával próbálja nehezíteni a csalók dolgát, és az adóhatóság is egyre több energiát fektet a csalárd ügyletláncolatok mielőbbi felderítésébe. A revíziók során évről évre kevesebb a tolerancia és a rugalmasság: ahol az ellenőr téves vagy rosszindulatú eljárás nyomára bukkan, ott keményen lecsap. Hogy a célpont a tényleges csaló, vagy pedig csak a csalók szövevényes hálójába keveredett ártatlan résztvevő, balek, nem igazán lényeges szempont. Az adóhatóság zűrös ügyekben gyakran éppen a legkisebb ellenállás irányába indít támadást: a ténylegesen csaló (és a csalás után elillanó) cégek helyett azok ártatlan vagy óvatlan partnereit veszi üldözőbe, mert őket sokkal könnyebb bírságolni.

Erre a tendenciára jó példák az Európai Bíróság (EB) legutóbbi magyar esetei is. Mind a Mahagében Kft. ügye, mind a Dávid-ügy adózási szempontból egy kaptafára épült: a NAV az adólevonási jogot tagadta meg a vállalkozásoktól, mivel a számlát kibocsátó beszállítóik vagy azok beszállítóinak ellenőrzése során kiderült: a beszállítóknak saját nyilvántartásaik szerint nincsenek a vállalt feladat tényleges elvégzéséhez szükséges eszközeik, alkalmazottaik, így számláik nem tekinthetők hitelesnek. A NAV szerint a számlát befogadó vállalkozások nem jártak el kellő gondossággal, hiszen beszállítóikat nem vetették alá megfelelő ellenőrzéseknek.

Az EB döntése azonban gátat szabhat az adóhatóság gyakorlatának. A döntés szerint az áfalevonás joga csak akkor tagadható meg az adózótól, ha adócsalásban vett részt, vagy arról tudott, illetve tudnia kellett volna. Az EB rámutatott: általános jelleggel nem követelheti meg az adóhatóság, hogy a vállalkozók ellenőrizzék (és dokumentálják) szállítóik adóalanyiságát vagy hogy szállítóik ténylegesen rendelkeznek-e a megrendelt termékekkel és képesek-e azok szállítására vagy éppen adózási kötelezettségeiknek eleget tettek-e. Az ítélet alapján a bizonyítási teher nagyobb mértékben az adóhatóságokra hárul: nekik kell objektív bizonyítékokkal igazolniuk, hogy az adózó a csalásról tudott vagy tudnia kellett volna.

Kétséges, az EB döntése milyen mértékben változtatja meg a NAV napi gyakorlatát. Az adóhatóság közleményében leszögezi: a döntés csak a konkrét ügyekre vonatkozik, nem az adóhatóság általános gyakorlatára, illetve a konkrét ügyekre sem, mert azokban majd a magyar bíróság dönt az EB elvi útmutatása alapján. Sőt, a NAV szerint a hivatal általános gyakorlatát tulajdonképpen és elviekben jóváhagyta az EB. Valószínű tehát, hogy az EB-döntés érveit a magyar hatósági eljárásban csak igen körülményesen lehet majd alkalmazni.

Pedig hasznos lenne, ha az igazi csalók megállítására koncentrálnának a hatóságok − kár otthagyni nekik több milliárd eurót.

A szerző a KPMG igazgatója