Alighanem minden tényleges és potenciális befektető (vagyis igazán szinte mindenki) örömmel üdvözli a Magyar Nemzeti Bank mai kezdeményezését, hogy a Befektető-védelmi Alap kártérítésének összeghatárát az eddigi 6 millióról az OBA-éhoz hasonlóan 30 millióra emeljék fel, egyben vonják össze a két intézményt.

Az utóbbi hetek brókerbotrányai mintegy 40 ezer embert érintettek és nagyjából a magyar GDP egy százalékának megfelelő, 300 milliárdos kárt okoztak. A csődbe ment bankok betétesei már meg is kapták az OBA 103 milliárdját, a három csaló brókerház ügyfelei még csak várhatják a szinte csak jelképes kártalanításukat. Így az MNB ötlete méltán népszerű.

Ugyanakkor borítékolható, hogy a szakma képviselői jóval kisebb lelkesedéssel fogadják a javaslatot. Nem csak arról van szó, hogy sem a bankárok, sem a brókerek nem szívesen fizetnek - hosszú éveken át- hatalmas összegeket csaló "kollégáik" helyett. Bár praktikus ötletnek tűnik a két alap összevonása - a bankok kasszája jóval zsírosabb -, nem feltétlenül szerencsés, mert alapvetően más típusú kockázatról van szó. Bankcsőd felelőtlen, rossz gazdálkodásból szokott bekövetkezni (az ügyfelektől begyűjtött betétet a bank rosszul helyezi ki, a hitelek nem fedezik az ügyfelek követelését), a brókerbotrányok mögött azonban minden esetben bűncselekmény áll.

Ha egy befektetési szolgáltató betartja a törvényeket, akármilyen rosszul is gazdálkodik, el is veszti saját tőkéjét, az ügyfelek pénze - elvileg- nem tűnhet el. Ha mégis, akkor az már alaposan felveti a felügyeleti hatóság felelősségét. Egy 10-15 éven át tartó bűncselekmény-sorozat különösen...

Az orvosi műhiba-perek során megítélt egyre nagyobb összegek esetében sem vetődik fel, hogy az adott városban vagy országban praktizáló összes többi, vétlen sebész fizessen a felelős helyett. Az orvoshoz forduló beteg kiszolgáltatottsága még nagyobb, mint a befektetőé, mert legtöbbször nemigen választhat más gyógymódot. A befektetéseink esetében azonban szinte mindig számos alternatíva akad. Különböző hozamszinteken fektethetünk be, és csak a legnaivabbak hihetik, hogy az állampapírhoz, vagy a bankbetéthez képest kétszer, háromszor magasabb kamatígérethez nem tartozik arányosan nagyobb kockázat. Ez a tény már önmagában indokolná a bankbetét-tulajdonosként és brókerház- ügyfélként elszenvedett károk közötti különbségtételt, még akkor is, ha tudjuk, hogy a legálisan kibocsátott kötvények tulajdonosai semmiféle kollektív védelemre - elvileg- nem számíthatnak.

A nyilvános kötvénykibocsátások kockázata az utóbbi húsz év hazai tapasztalatainak (WVM Lízing, Globex, RFV, Btel, Hungária, Quaestor) fényében semmiképpen sem mondható csekélynek. (Nyilván nem véletlen, hogy az igazán prudens cégek hiányoznak a listáról...) Valamennyi nyilvános kibocsátást a felügyeleti hatóság (ÁPTF, PSZÁF, legutoljára maga az MNB) engedélyezte. Amely nem sokat törődött a vissza nem fizetés valós kockázatával, legfeljebb ráíratta a tájékoztatóra, hogy "a befektetés a szokásostól eltérő kockázatot hordoz".

Hogy ezt a mondatot a kisbefektetők hogyan értelmezték, mit sugallt a kibocsátók nemegyszer százmilliós reklámkampánya (amely már önmagában is felemésztete a kibocsátásból befolyt összeg 5-10 százalékát), volt-e legalább köszönőviszonyban a befektetőktől befolyt pénzek tényleges felhasználása a kibocsátói tájékoztatókban jelzett kibocsátásii célokkal, és azok egyáltalán hajthattak-e valami, pozitiv hozamot, nem egyszerűen a kamatfizetésre mentek el az újabb és újabb sorozatokból befolyt pénzek? Na ezeket a kérdéseket egyik felügyeleti hatóság sem vizsgálta. Most sem teszi, legfeljebb - a pénzügyi szektor többi szereplőjének pénzén - szeretné kisebbíteni a kisbefektetői felháborodás hatását...