Magyarországon a térség többi országához képest erőteljesebben dúl az "adósságvita". Ennek lényege, hogy a kormányok a múltban felhalmozott adósságért és az abból származó tetemes teherért elődeiket hibáztatják, és sok esetben a költségvetési politika nehézségeit is e − tőlük független − tényezővel magyarázzák. Az Orbán-kabinet szerint ha az előző kormányok nem adósították volna el az országot, akkor több pénz lenne a jogos társadalmi igényekre. Tény, hogy régiós összehasonlításban nemcsak a magyar adósságráta (a GDP mintegy 80 százaléka) a legmagasabb, hanem a kamatkiadási rangsorban is első helyen áll, sőt az EU-ban is dobogós helyre elég a GDP nagyjából 4 százalékát kitevő éves kamatteher.

A jelenlegi kormánypárt különösen nagy hangsúlyt helyez az adósságcsapdára való hivatkozásra. Még a választások előtt, 2009 decemberében fejtegette például Matolcsy György ellenzéki gazdaságpolitikusként, hogy mekkora fiskális mozgástér nyílhatna abból, "ha a magyar államadósságra évente kifizetett mintegy 1150 milliárd forintnyi kamatteher megfelezhető lenne egy-másfél év alatt". A 2010-es költségvetéshez benyújtott akkori ellenzéki módosító indítvány egy 200 milliárd forintos élénkítő csomagot javasolt, amelynek fedezetét két helyről gondolták előteremteni: a tartalékok zárolása mellett az új kormány hiteles gazdaságpolitikájától remélt radikális kamatteher-csökkenésből. A Fidesz akkor úgy számolta, hogy a kamatkiadások negyedét, mintegy 300 milliárd forintot lehetne megspórolni.

Ma már kijelenthető, hogy ez vágyálom volt, hiszen a GDP-arányos kamatteher az utóbbi években érdemben nem csökkent, sőt ellenkezőleg. Az indítvány benyújtásakor a korábbi Költségvetési Tanács (KT) fel is hívta a honatyák figyelmét a módosító túlzott elképzeléseire. Úgy számolták, hogy a 300 milliárdos pénzforgalmi megtakarításhoz 2010 végére a hozamgörbén 450 bázispontos mérséklődé kellene, ami azt jelentette volna, hogy az akkori 6 százalék körüli forint-kamatkörnyezetnek másfél százalék körüli szintre kellett volna esnie. A KT szerint ez már csak a magas csődkockázati felár miatt is teljesen lehetetlen lett volna.

A legfrissebb OECD- és Eurostat-adatok szerint az utóbbi években a magyar kamatkiadás valóban magas, a GDP 4,2 százaléka körül ingadozott (a nemzetközi statisztikák a public debt transactions alatt a kamattörlesztés mellett az államadósság és az önkormányzatok adósságának törlesztéseit és kamatterheit, valamint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. működési költségeit is elszámolják).

Vannak visegrádi tündérmesék

Lengyelországban ugyanez a mutató historikusan a 3 százalékos érték körül ingadozott, bár az utóbbi pár évben a nominális GDP gyors bővülésének köszönhetően inkább ez alatt mozgott, míg Csehországban és Szlovákiában az alacsony nominális adósság miatt alig haladta meg az 1 százalékot. Érdekes Németország esete, ahol az adósságráta a magyaréhoz közeli szinten, a GDP 78-80 százaléka körül mozog, mégis a költségvetés GDP-arányos kamatkiadása 2-2,5 százalék, vagyis a magyar fele. Ez részben a ritka alacsony hozamkörnyezetnek (nulla kockázati prémium), részben a devizahitelek hiányának köszönhető, ami miatt az árfolyam-ingadozás nem értékeli át folyamatosan a bruttó adósság értékét.

A kilencvenes években ennél is szélesebb volt a kifizetett kamatok közötti aránykülönbség, például 1996-ban Magyarországon a 9 százalékot közelítette a mutató, szemben az említett cseh 1 százalékkal. A kamatkiadással a politikusok legfőbb problémája, hogy nem a fiskális politika döntéseitől, hanem múltbeli tényezőktől, például a felhalmozott adósságállománytól függ. Némi közvetlen befolyása azért van a gazdaságpolitikának a kifizetett kamatteher alakulására, mégpedig az országgal szembeni bizalmat tükröző kockázati prémiumcsatornán keresztül.

Az adósságtörténettől eltekintve ugyanis a kamatteher függ az aktuális hozamszintektől, valamint az országgal szemben elvárt kockázati prémiumtól, amit a gazdaságpolitika közvetlenül is tud alakítani. Ezt fejezte ki a Fidesz 2009-es módosítója is. A kérdés fontosságát jól illusztrálja, hogy a kamattehertől tisztított elsődleges költségvetési egyenleg mozgásterét nagyban befolyásolja a kamatkiadás. Magyarországon az utóbbi években például masszív többletes elsődleges egyenleg mellett is nehezen lehet a 3 százalékos hiánycélt tartani, míg Csehországban ezt úgy sikerült, hogy ott az elsődleges egyenleg is deficites. Így sokkal nagyobb a költségvetés és ezáltal a gazdaságpolitika mozgástere, ami például a válságkezelésben látványosan megmutatkozott.

A devizaadósság rontott is, segített is

Ahogy arra a Pénzügyi Szemle egyik, 2012-ben megjelent tanulmánya (szerzők: P. Kiss Gábor és Szemere Róbert) is felhívja a figyelmet, a kamatkiadások mértékére az államadósság nagysága, valamint a hazai pénznemben denominált kincstárjegyek és állampapírok hozama mellett jelentős mértékben meghatározza a finanszírozás szerkezete is. A tanulmány szerzői arra hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon a kétezres években az államadósság és a forinthozamok emelkedése ellenére azért csökkentek a kamatkiadások, mert az alacsonyabb hozamú devizafinanszírozás aránya jelentősen emelkedni kezdett. A kamatkiadás csökkentésének feltétele tehát, hogy tartósan csökkenjenek a hozamok és hogy kisebb legyen a nominális adósságnövekedés üteme, mint a nominális (inflációval korrigált) GDP-bővülésé. Vagyis az adósságleépítés legfontosabb hozzávalója a stabil növekedési pálya.

Kép: Reuters

Nincs konkrét szimuláció ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy milyen makrogazdasági pálya mellett lehetne kinőni a magyar adósságot vagy legalább a válság előtti, 2007-es 66 százalékos adósságráta közeli szintet elérni. Az ÁKK-nál lapunknak ugyanakkor megerősítették, hogy reálnövekedés nélkül érdemben nem süllyed az adósságráta. Ahhoz, hogy trendszerűen csökkenő pályára kerüljön a mutató − ami legfőbb feltétele a kamatteher mérséklődésének −, két hozzávaló szükséges: legalább 2,0−2,5 százalékos éves reál GDP-növekedés mellett 2-3 százalék közötti költségvetési hiány, vagyis legalább másfél százalék körüli elsődleges szufficitre lenne szükség sok éven át a büdzsében. A fiskális szigor mellett így a hozamok is lejjebb tudnának menni, ami bár nem azonnal, de beépül a kamatkiadásokba. A beépülési ütemmel kapcsolatban elérhetőek számítások az ÁKK-nál. E szerint a forintkötvények jelenlegi átlagos durációja 2,6 év körüli, vagyis nagyjából ennyi időre van szükség ahhoz, hogy a hozamgörbe 1 százalékpontos süllyedése megjelenjen a kamatkiadásokban.

Milyen megoldás jöhet még szóba

Magyarországon a költségvetés elsődleges − kamattehertől tisztított − egyenlege az utóbbi években többletes, vagyis az államháztartás nettó finanszírozó: negatív a forrásbevonása. Ha az országnak nem lenne tetemes adóssága, akkor könnyen teljesíteni tudná az erre vonatkozó maastrichti kritériumot. Amennyiben tehát adósságteher nélkül nem lenne szükség a lejáró adósság megújítására sem, így a költségvetés sem szorulna külső hitelfelvételre, egyszerűen eltűnne az államháztartás külső finanszírozásának igénye.

Emiatt szokott Magyarországon rendre felmerülni az adósságkönnyítés vágyának valamilyen formája. E logika szerint az ország jelenlegi adóssághelyzetében az adósságszolgálat részleges felmondása vagy elnyújtása esetleg járhat akkora haszonnal, mint amennyi kárt okozna, hogy Magyarország beláthatatlan ideig kiszorulna a nemzetközi tőkepiacokról (devizához nyilván továbbra is a külkereskedelmi aktívumból jutna).

Ez politikailag nagyon érzékeny terület, ezért a rendszerváltás óta talán ez volt az egyetlen olyan kérdéskör, amelyben egyik kormány sem akarta "megégetni magát", hiszen egy csődhelyzet politikailag is nehezen menedzselhető. A konszenzus mégis inkább politikai, mint szakmai alapokon nyugszik, azt ugyanis senki nem számolta végig alaposan, hogy milyen finanszírozási következményei lennének hosszú távon, ha az ország nem teljesítené pénzügyi kötelezettségeit.

Adósságráta (2012. III. n.-év, GDP %-ában)
Csehország44,9
Németország81,7
Magyarország78,6
Lengyelország55,9
Románia35,2
Szlovákia51,2
Szlovénia48,2
Forrás: Eurostat

 

Kamatkiadás alakulása (a GDP százalékában)
2002200320042005200620072008200920102011
Csehország1,31,21,21,31,21,21,11,41,5n.a.
Németország3,23,23,13,03,02,92,82,82,6n.a.
Észtország0,40,40,30,30,20,20,30,20,20,2
Írország1,31,21,11,01,01,01,42,02,8n.a.
Görögország5,85,25,04,84,85,05,45,46,27,5
Spanyolország2,72,42,01,81,61,61,61,81,92,5
Franciaország3,02,92,92,92,62,62,82,52,72,8
Olaszország5,65,14,84,74,64,95,14,64,54,8
Magyarország4,14,14,44,13,84,14,24,64,24,2
Ausztria3,63,33,23,23,03,02,82,92,72,7
Lengyelország3,03,12,92,92,72,42,32,72,8n.a.
Románia2,51,61,51,20,90,70,71,51,61,7
Szlovénia2,42,11,81,61,51,31,11,41,72,0
Forrás: Eurostat