A brit függetlenségi népszavazáson az uniós kilépést támogatók kampánya nem arról szólt, hogy a függetlenség ugyan áldozatokkal jár, de megéri, hanem arról, hogy a szavazók a távozás ellenére megőrizhetik az EU-tagság előnyeit. Egy hátha mégis úgy lehetne típusú "megoldást" (wishful thinking) ajánlottak a kilépéssel, amely egyszerre kínálja az uniós tagság és a függetlenség előnyeit.

Valójában Európa országai csak együtt tudnak nyújtani valamit a világnak, külön-külön a nagyobbaknak is csak néhány nehezen pótolható világcégük van (olyan, mint a Rolls-Royce holding).

A brit elit minden bizonnyal újdonságként éli meg, hogy nincs megoldása az országa gondjaikra, a magyar politikának azonban bevett módszere a whisful thinking.

Lakossági fórum

Horn Gyula lakossági fórumot tartott a közgázon 1992 végén, amelyen összehasonlította a rendszerváltás előtti és utáni időket. Beszámolt róla, hogy a nyolcvanas évek végén a nyugati politikusok mindent megígértek a magyarországi változásokat előkészítő vezetőknek, köztük neki. A jóléti rendszer átvételével kecsegtették őket, ha leválasztják országukat a Szovjetunióról. A rendszerváltozás után aztán semmit sem teljesítettek ebből.

Lehet, hogy a magánéletben az egymás segítése, önzetlen támogatása normális dolog, ám a nemzetközi politikában nincs ilyen - vonta le a tanulságot. Ott csak a hatalom számít. Minden ország annyit érhet el a többivel szemben, amennyire az erejéből futja.

E tapasztalat furcsa tükröződését véltem felfedezni később kormányfői tevékenységében. Úgy tűnt, az a koncepciója, hogy Magyarországnak mindent teljesítenie kell, amit nyugati partnerei elvárnak tőle. Ez benne volt abban is, ahogy kényszeredetten elfogadta a Bokros-csomagot, és abban is, hogy kormánya nagyon kiterjedt privatizációt folytatott.

A Bős-nagymarosi vízi erőmű megépítésének felmelegítése (amit akkor vetett fel, amikor a nemzetközi bíróság a szlovákoknak adott igazat az erről folyó vitában), a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése és a külföldiek földvásárlásának meglebegtetése azonban már csak erről szóltak. Ezeket nem kellett volna meglépnie, de megtette, pedig megterhelték kormánya népszerűségét.

Magyar út 1.

Tudta, hogy Magyarország nem elég erős ahhoz, hogy kikényszerítse a nyugati politikusok rendszerváltás előtti ígéreteinek teljesítését, ezért megpróbálkozott egy hátha mégis úgy lehetne típusú "megoldással": ha mindent teljesítünk, amit javasolnak, akkor nem tudnak mire hivatkozni, hogy elutasítsák a mi kéréseinket. Ezzel az a gond, hogy ha a partnerek nem tudják teljesíteni ígéreteiket, akkor hiába gyakorolunk rájuk nyomást, valamilyen kifogással elhárítják a felelősségüket. Ezt is tették, például az ország éretlenségére hivatkoztak, amelynek bizonyítékát a magyar közéletet elárasztó idegenellenességben találták meg.

Baráti beszélgetés

Tíz évvel később, az európai uniós csatlakozásról döntő népszavazás előtt egy baráti beszélgetésen valaki felvetette az előbbi elképzelés ellentétét. Miért lépnénk be az EU-ba? - kezdte költői kérdéssel. Teljesítettük a nyugatiak elvárásait, amelyek a politikai és gazdasági kapcsolatokhoz kellenek. Mit nyújthat ezenfelül az uniós tagág?

Nem igazán értettem, mire gondol. Miért ne lépnénk be, ha már úgyis teljesítettük ennek feltételeit? Ma már látok logikát a felvetésében. Ha a magyarok nem értenek egyet abban, hogy első számú céljuk a felzárkózás a fejlett világhoz, hanem jelentős részüknek fontosabb, hogy a lehető legtöbbet megőrizzenek országuk szuverenitásából, akkor nincs értelme az EU-tagságnak. Elég egy szabadkereskedelmi egyezmény az unióval, elég a NATO-tagság biztonsági garanciának, az EU strukturális alapjaiból érkező támogatásokat pedig helyettesíteni lehet egyedi megállapodásokkal.

(Lásd az utóbbira például a Gripen-bérlet svéd ellentételezését, amelyben a repülők gyártója azt ígérte, hogy beszerzési összeg 105 százalékával megegyező értékben magyarországi beruházásokat hajt végre, ösztönzi a magyar áruk vásárlását, illetve magyar alvállalkozók megbízását. Ezt a lehetőséget is úgy használta ki Magyarország, mint az EU-s források felhasználását.).

Magyar út 2.

A 2010-ben hatalomra került magyar vezetés ezt a logikát követi. Az EU-tagság adottság számára, ezért ott gyengíti, ahol tudja, az uniós támogatásokra pedig kompenzációként tekint, amely jár a magyaroknak azért, mert feladták szuverenitásuk egy részét. Ezzel az a gond, hogy ha lemondunk a felzárkózás előnyben részesítéséről, azzal felmentjük az ország partnereit ezzel kapcsolatos ígéreteik teljesítése alól. Így ez a felfogás - mármint hogy Magyarország függetlenségét megőrizve, a partnereihez való igazodás nélkül is megszerezheti a külső segítséget fejlődése felgyorsításához - szintén wishful thinking. Ennek ellenkezője történik, például az EU szabja meg a magyar költségvetés GDP arányos hiányát.

Európa magyar útja

Mindezekben az az érdekes, hogy nem Magyarország politikai-gazdasági mozgásterének határairól szólnak, hanem Európa korlátairól. Ma már Európának is megvan a maga hátha mégis úgy lehetne típusú "válasza" alapproblémájára, népeinek ellenségeskedésére. Azóta, hogy Kelet-Közép-Európa csatlakozott a kontinens nyugati feléhez, ilyen "megoldássá" vált az Európa-projekt, az egyenrangú európai államok integrációjáról szóló elképzelés.

Az azonos szinten lévő országok esetén működőképes koncepció nem alkalmas tartósan eltérő fejlettségű térségek összefogására, mert érezhetően nem igaz, ám ezt nem lehet beismerni, mert az reményvesztetté tenné Európa lakóit.

A kontinens keleti fele elvileg felzárkózhatna Nyugat-Európához, hogy közösen legyűrjék ezt a fogyatékosságot, ám ehhez combos gazdasági növekedés kellene. Nőnie kéne Európa súlyának a világon, hogy az ebből fakadó pluszforrás nagyját oda lehessen adni a feltörekvő európai országoknak, ám ennek semmi jele. Fel is lehetne adni a próbálkozást, ám a térség országai túl közeli szomszédai egymásnak ahhoz, hogy kivonhatnák magukat egymás hatása alól.

Két európai út

Európa és környezete összegabalyodott egy sokszínű rendszerbe, demokráciákkal és nem demokráciákkal, piacgazdasággal és a piacot helyettesítő korrupcióval, csúcstechnológiával és bazárkapitalizmussal. A rendszer közepén van az EU az említett fogyatékosságával, körülötte Kelet-Európa és a mediterrán térség országai, amelyek az uniós sablonmegoldásokkal - például az Ukrajnában csődöt mondott társulási megállapodással - nem kapcsolhatók a rendszerhez.

A koncentrikus integrációs körök elmosódottak, mivel a fejlett Európa nem azonos az eurózónával, Európa az EU-val és Európa környezete nagyon színes világ. Ez a három kör egyformán fontos, és egyenrangúan kezelendő!

Emellett Európának hallgatnia kellene arra a tudósra, aki szerint a Holdra szállást lehetővé tevő Apollo programhoz hasonló módon fel kellene pörgetni a zöldenergia elterjedését. Ennek az elektromosságéval összemérhető társadalmi, életmódbeli hatása lehet.

Plusz egy

Ugyanakkor Európa fejlett és feltörekvő országainak különbségét ez sem szüntetné meg. Az ugyanis, mint arról szó volt, nem múló betegség, hanem fogyatékosság. Emiatt vált kivándorlássá a munkaerő szabad áramlása Európa keleti feléből a nyugatiba és részben ezért költik ökörségekre vagy lopják el a felzárkózás segítésére szánt uniós támogatások egy részét.

A megcélzott országok piacai nem bővülnek olyan arányban, amekkora "Marshall-segélyt" kapnak, ezért nem tudják gazdaságilag racionálisan befektetni az összes pénzt. Ettől még nem haszontalan az elszórt támogatás: pótol olyan jövedelmeket, amelyek a gyenge jövedelemtermelő képességű gazdaságokban nem termelődnek meg.

Ha viszont a "pénzszórás" elkerülhetetlen, akkor közvetlenül is kiválaszthatnák kiknek, mire adják ezt oda, és ebbe bevonhatnának olyan szervezeteket is, amelyek az államigazgatásnál átláthatóbban költik el a közpénzt. Az Európai Bizottság is így láthatta: ezért osztotta szét a Görögországban rekedt menekültek segítését szolgáló 210 millió eurós rendkívüli támogatás nagyját, 150 milliót nemzetközi intézményeken és civil szervezeteken keresztül, 60 milliót hagyva a görög kormánynak.