Török Zoltán: Ciprus és a sánta kutya - tanulság Magyarország számára

Ki mint vet, úgy arat. Az életben mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. És a maga szerencsétlenségének is − egészíthető ki a közmondás. A népi bölcsességeken célszerű elgondolkozni és hozzájuk alázattal viszonyulni, azokat komolyan venni − mint az életben általában, úgy a gazdaságpolitikában is. Az utóbbi évek európai válságai mind-mind erre hívják fel a figyelmet. Ha ugyanis egy adott gazdaságban hosszú ideig nem fenntartható forrásokon alapul a konjunktúra, a jólét és a gyarapodás, akkor − éppen a fenntarthatatlanságból adódóan − előbb-utóbb elkerülhetetlen az összeomlás, valamint az ezzel járó gazdasági válság, recesszió és elszegényedés. Azonban gyakorló közgazdászok számára sem mindig evidens annak az eldöntése, hogy mi az, ami fenntartható és mi az, ami fenntarthatatlan. Utólag persze mindig könnyű okosnak lenni...

Az európai beteg felelőtlen életmódot folytatott

Az USA pénzügyi válságában is egy ilyen fenntarthatatlan modell manifesztálódását lehet felfedezni. A pénzügyi válságot követő európai válságepizódok is arról szólnak, hogy a túljáratott, lufikat fújó növekedési minták megbosszulják magukat. Hosszan és részletesen lehetne sorolni a vonatkozó példákat. Csak utalásképpen és a teljesség igénye nélkül említve: Írország gazdasági növekedésének egyre nagyobb része származott a válság éveit megelőzően bankrendszerének és ingatlanszektorának szárnyalásából. Az ír gazdaságicsoda-lufi kipukkanása elsősorban éppen ezek összeroppanása miatt következett be. Spanyolország "pepitában" ugyanilyen stációkon ment és megy keresztül (az ingatlanszektor lufijának kialakulása, egyre nagyobbra fújódása, majd kipukkadása, ezzel párhuzamosan pedig bankrendszerének szárnyalása majd hanyatlása) − politikai súlyának és a problémák mélységének köszönhetően sokkal nagyobb európai közfigyelem mellett. Görögország esete sem más a lényegét tekintve: a kétezres évek gazdasági konjunktúrája az euró bevezetésével elérhetővé váló olcsó hitelek miatti eladósodáson alapult − megfűszerezve azt némi adathamisítással és a sajnálatos brüsszeli struccpolitikával.

Csalogató orvostudományi párhuzamokhoz nyúlni a gazdasági válságok kialakulásának, valamint azok kezelésének a bemutatása során. Az európai beteg korábban felelőtlen életmódot folytatott, átgondolatlanul táplálkozott, sőt káros szenvedélyeket is felvett (politikai megfontolások és alkuk előtérbe helyezése a bővítési folyamat során, a politikai és a monetáris keretrendszer felállításakor és működtetésekor; makroprudencia beszűkült tartományú értelmezése). A válság hatására gyengült az immunrendszer, a szervezet működéséért felelős mechanizmusok nem funkcionáltak kielégítően. Ráadásul a különböző gyógykezelések káros mellékhatásokkal járnak − így a korábbi szunnyadó problémákat erősítve újabb betegségeket is okoznak. A szervezetben több helyen kialakuló gyulladásokból veszélyes tályogok keletkeznek, sebek és bevérzések tarkítják a testet. Az orvosi konzílium egyre durvább kezelésekről dönt, korábban tabunak tekintett beavatkozásokat, gyógyszereket is bevetnek annak érdekében, hogy a legveszélyesebb problémákat elhárítsák és végső soron a gyógyulás útjára léphessen a beteg. Sajnos azonban ahogy nem minden betegségre van meg az orvostudománynak a gyógyító receptje, úgy a közgazdaság-tudománynak sincs mindig megnyugtató válasza a kihívásokra.

Recesszió és szerkezetváltás vár Ciprusra

Erre példa Ciprus is. A szigetországban 1992−2008 között átlagosan évi 4,3 százalékkal növekedett a GDP. Az EU tagországai közül ennél gyorsabb ütemben csak Írország és Lengyelország (átlagosan 6,2, illetve 4,6 százalék) tudott fejlődni. Ez a nagyon szép gazdasági fellendülés Cipruson részben a turizmus virágzásának köszönhető, részben pedig az adóparadicsomi státusnak. Sajnos a brüsszeli struccpolitika itt is tetten érhető, hiszen Ciprus nemcsak az EU tagjává válhatott ilyen − az európai adóelkerülés egyik központjaként funkcionáló − gazdasági struktúrával 2004-ben, hanem − trójai falóként − 2008-ban az eurót is bevezette. Ciprusi bejegyzésű cégeiken keresztül nem csupán az élelmes magyarok éltek az "adóoptimalizálás" lehetőségével, egész Európára kiterjedő volt a gyakorlat − a vallási-kulturális rokonság és a történelmi szálak miatt az oroszok vitték ebben a prímet (hozzájuk köthető a ciprusi bankbetétek csaknem fele).

Mi vár most a ciprusi gazdaságra? Siralmas évek hosszú sora: gazdasági recesszió és elkerülhetetlen gazdasági szerkezetváltás. Mindez sok-sok személyes tragédiával, általános elégedetlenséggel, a bűnbak keresésével, elszegényedéssel, társadalmi erózióval jár majd együtt. A legvalószínűbb az, hogy az elmúlt egy-két évtizedben elért jólétből jócskán le kell adni. Ráadásul amennyiben a pénzügyi szektor összetöpörödik, akkor azt követi a kiegészítő szolgáltatások sora is. Pár év alatt akár két évtizednyi gazdasági fejlődés is a kukába mehet, ha nem sikerül valamivel gyorsan betölteni a keletkező űrt − márpedig erre minimális az esély. Ez pedig egy kétségbeejtően nyugtalanító válasz a ciprusiak számára.

A valódi gazdasági teljesítmény nem pótolható

Ismerős ez a jövőkép? A görögök számára mindenképpen. És valamennyire a portugálok, a lettek, a litvánok, az észtek, az írek, a bolgárok, a spanyolok, az olaszok, az izlandiak, a szlovénok számára is. És számunkra, magyarok számára is. Ugyanis az 1997−2006 közötti egy évtizednyi gazdasági prosperitás második felében a növekedés hajtóereje már egyre kevésbé a valódi gazdasági teljesítmény volt, egyre inkább az eladósodás útjára lépett Magyarország. Az állam és a háztartások eladósodása teremtette meg az átmeneti jólétet, amelynek árát hosszú éveken keresztül nyögi az ország. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a magyar államháztartás korrekcióját már a pénzügyi válságot megelőzően, 2006 második felében el kellett kezdeni. Így a pénzügyi válság okozta ütközés nem teljes sebességű becsapódással történt, hanem már fékezés közben ért bennünket. A totálkárt − azaz az államcsődöt − így még éppen elkerülhettük. Szerencse az is, hogy a magyar gazdaság viszonylag fejlett, tagolt, széles bázisú, heterogén és meglehetősen versenyképes magánszférával rendelkezik. Így a lehetőségeink sokkal jobbak, mint például a ciprusiaknak, a görögöknek vagy sok más európai nációnak arra, hogy sikeresek legyünk a jövőben.

Ehhez azonban olyan gazdaságpolitikai pályára van szükség, amely elkerüli a gazdasági gyulladások kialakulásának a lehetőségét. A jelenlegi európai válságok tanulsága, hogy a valódi gazdasági teljesítmény nem pótolható. Ha hitellufi, állami túlköltekezés vagy "mutyigazdaság" fedi el a tényleges teljesítmény hiányát, akkor csak átmeneti sikereket lehet felmutatni. Ráadásul minél talmibb a siker csillogása, minél nagyobb a megalapozatlan jólét, minél tovább sikerül futtatni a "kamu" gazdaságot, annál nagyobb a zuhanás, annál súlyosabb a kialakuló társadalmi feszültség, annál keservesebb a kijózanodás.

Valószínűleg továbbra is problémákat okoz majd a fenntartható és a fenntarthatatlan gazdasági pályák megkülönböztetése. Még akkor is így van ez, ha mostanában rendkívül sok válságtapasztalattal gazdagodik a közgazdaság-tudomány. Sajnos ezekkel az ismeretekkel felvértezve sem lehet minden gazdasági gyulladást idejében diagnosztizálni, de legalább a korábbi hibák azonosítása és elkerülése lehetővé válik. Egy ideillő közmondással zárva: okos ember más kárán tanul...

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője