A vendégértékelések igenis hatással vannak azokra, akik azokat olvassák, egyúttal intenzíven alakítják, formálják a vendéglátó-ipari szolgáltatásokat – közölte az Everguest turisztikai és technológiai változásokat bemutató konferenciáján a vállalat reputáció-vezetője, Gondos Kitti.
A szakember kijelentette, hogy a vendéglátós szakma számára fontosak a fogyasztói értékelések, illetve az is kiderült, hogy
A VÉLEMÉNYFORMÁLÁSBAN KÜLÖNÖSEN A FIATALOK ÉS A KÖZÉPKORÚAK JELESKEDNEK.
A vállalat megbízásából készített kutatásból az is kiviláglott, hogy
A MEGKÉRDEZETTEK 50 SZÁZALÉKA ELOLVASSA A VENDÉGÉRTÉKELÉSEKET, ÉS AZOK BEVALLOTTAN HATNAK IS RÁJUK.
Az olvasottakat a potenciális látogatók elsősorban információgyűjtésre és döntésük támogatására használják, de jó tisztában lenni az értékelést adók arányával is, tudniillik
11 SZÁZALÉKUK MINDIG ÍR, 18 SZÁZALÉKUK VISZONT KIZÁRÓLAG AKKOR, HA VALAMI NAGYON NEM TETSZETT NEKI.
A reputációs szakember szerint mindebből azt a tanulságot ajánlatos levonni, hogy a vendéglátóiparban dolgozóknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy kivédjék a negatív értékeléseket, illetve ha ezt nem is tudják mindig megtenni, akkor legalább dolgozzanak a rossz vélemények kompenzálásán.
Fontos a kommunikáció
Egy korábban készült német kutatásban a vendégek 83 százaléka válaszolta azt, hogy újra bejelentkezne egy szállodába, ha a negatív értékelésére elfogadható választ kapna – írta meg a Turizmus.com
A TripAdvisor megbízásából készített kutatásból az is kiderült, hogy
EGY SZÁZALÉKNYI JAVÍTÁS A VENDÉGÉRTÉKELÉSI ÁTLAGBAN MÁR 11 SZÁZALÉKOS FOGLALÁSI NÖVEKEDÉST EREDMÉNYEZHET.
De olyan felismerésre is jutott a TripAdvisor, hogy átlagosan 24 százalékkal nő a foglalások mértéke, ha a vendégvélemények 50 százalékát megválaszolja a szálláshely.
A legdrámaibb eredmény azonban arra világított rá, hogy
EGYETLEN NEGATÍV VENDÉGVÉLEMÉNY ÁTLAGOSAN 30 FOGLALÁSTÓL FOSZT MEG EGY SZÁLLODÁT.
Mindez tehát azt jelenti, hogy bár a szállodai szakemberek szemszögéből nézve a vendég-visszajelzések sokszor fájdalmasak lehetnek, de mégsem szabad figyelmen kívül hagyni ezek fontosságát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
