Nyílt levélben kérik a fővárosi tulajdonú cégeknél működő reprezentatív szervezetek vezetői a Fővárosi Közgyűlés képviselőit, hogy minél előbb hagyják jóvá Budapest jövő évi költségvetését, mert 27 ezer fővárosi  munkavállaló csak így kaphatja meg januártól a tervezett emelt bérét. Az MTI-hez pénteken eljuttatott, 17 aláírással ellátott dokumentumban utaltak arra, hogy a költségvetési tervezet a napokban aláírt 8+1 százalékos béremelést is tartalmazza.

Kiemelték, a hetek óta zajló bértárgyalások eredményre vezettek, az erről szóló előterjesztés információik szerint a közgyűlés december 18-án tartandó ülésén napirendre kerülnek.

„Bízunk benne, hogy a Fővárosi Önkormányzat intézményeinél és cégeinél működő reprezentatív szakszervezetek és a főpolgármester által kötött megállapodást szavazatukkal Önök is megerősítik" – fordultak a képviselőkhöz, rámutatva arra: ahhoz, hogy a bérmegállapodás megvalósuljon, szükség van a 2025. évi költségvetés elfogadására.

Annak érdekében, hogy január 1-jétől megtörténjen a bérek emelése, a szakszervezeti vezetők azt kérik, hogy a fővárosi képviselők minél előbb, lehetőleg még ebben az évben zárják le az ezzel kapcsolatos vitákat, és fogadják el a költségvetési rendeletet.

Dolgozóink felelős budapesti polgárként szavaztak képviselőikre, akiktől egy jól működő Budapest irányítását várják – fogalmaztak. Hozzátették, a város csak akkor működhet jól, ha van költségvetése, és annak elfogadásakor a munkavállalókról, az ő megbecsülésükről is döntenek.

„Sajnos a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben a bérmegállapodás elutasítása, vagy a költségvetés el nem fogadása miatti késedelem nemcsak a munkabérre lehet hatással, hanem növelheti a munkaerőhiányt is. Ez pedig hatással lesz a közszolgáltatások ellátására is" – áll a közleményben.

Ugranak a béremelések, ha a közgyűlés nem fogadja el a jövő évi büdzsét

A költségvetéssel kapcsolatban a legfontosabb szempont, hogy legyen. Ennek feltétele, hogy a kormány által behajtani kívánt szolidaritási hozzájárulást Budapestnek ne kelljen befizetnie, mivel csak így biztosítható a főváros működése – közölte Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója egy szerdai háttérbeszélgetésén azután, hogy Karácsony Gergely főpolgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) évzáró sajtótájékoztatóján önkormányzat-ellenesnek nevezte a jövő évi központi költségvetési javaslatot. Erről itt olvashat többet >>>