A repülőtér közölte, hogy idén októberben az utasforgalom 19,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjában regisztrált adatot, amivel az ACI Europe kimutatása alapján a leggyorsabban növekvő európai legikikötő lett. Emellett a húsz vizsgált repülőtérből csupán hét mutatott kétszámjegyű bővülést októberben, így a főbb európai reptereket is megelőzte Ferihegy.
Az idei év első tíz hónapjának mindegyike egyéni csúcsot döntött a budapesti repülőtéren, ezzel pedig a 2019-es rekordév hónapjainak utasszámát is túlszárnyalta, október végére pedig meghaladta a 2023-as év összesített utasforgalmát is.
Azt írják, idén január és október között Budapestről Londonba, valamint Isztambulba és Milánóba repültek a legtöbben.
A repülőtér-üzemeltető a jövőben is jelentős növekedésre számít; ennek megfelelően a tulajdonosi kör és a vezetőség megkezdte a légikikötő felkészítését a megnövekedett utasforgalomra, és ezzel párhuzamosan a várható fejlesztésekre – áll a közleményben.
Nagy Márton: jövőre indul az új reptéri terminál építése
Már csak azért is, mert hasít a turizmus Magyarországon.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!