Az OMV hét közepi bejelentése szerint azonnali hatállyal felmondta a Gazprommal gázszállítási szerződését. Az osztrák cég álláspontja szerint a Gazprom alapvető szerződésszegéseket követett el, mivel a szerződés alapján 2024. november 16-tól nem szállított földgázt. Alfred Stern, az OMV vezérigazgatója sajtóközleményben hangsúlyozta, hogy cége jelenleg saját norvégiai és ausztriai gáztermeléséből, külső gáztermelőktől és cseppfolyósított földgáz formájában szerzi be a gázt – tudósított az ORF osztrák közszolgálati médium.
A cég közlése szerint ausztriai gáztárolói jelenleg mintegy 85 százalékos töltöttségi szinten vannak, így minden ügyfele igényét ki tudja szolgálni alternatív forrásokból.
Az ügy előzménye, hogy a 31 százalékban az osztrák állam tulajdonában lévő olaj- és gázipari társaságra már közvetlenül Oroszország Ukrajna elleni támadása óta meglehetősen nagy nyomás nehezedett, hogy valahogy szüntesse be az orosz gázipari céggel közös üzleti tevékenységét. Az osztrák vállalatnak azonban hosszútávú szerződéses kötelezettsége volt az orosz céggel szemben, amely elvileg előírta, hogy a leszállított gázért akkor is fizetni kell, ha azt nem használják fel. Erről bővebben itt írtunk.
A szerződést 2018 júniusában írták alá a szövetségi kancellári hivatalban Sebastian Kurz akkori ÖVP-s (néppárti) szövetségi kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlétében. Az orosz gázvállalat gázszállításairól az OMV-vel 2040-ig állapodtak meg.
Egy választottbíróság nemrég 230 millió eurót ítélt meg az OMV-nek, mert a Gazprom az osztrákok álláspontja szerint csak szabálytalanul szállított gázt. Az OMV ezután leállította a kifizetéseket Moszkvának, a Gazprom pedig szállításokat.
Karl Nehammer néppárti osztrák kancellár első reakcióként azt mondta, Oroszország az energiát fegyverként akarta felhasználni Ausztria ellen, s ez nem sikerült. Hangsúlyozta, szerinte az osztrák energiaellátás továbbra biztonságos, mivel az ország felkészült a fejleményre.
Szimbolikus lépés
Ugyanakkor a lépés meglehetősen szimbolikusnak tekinthető és piac hatása nem igen van. Az osztrák média által idézett szakértők szerint ugyanis a piaci helyzet és a rendelkezésre álló mennyiségek nem fognak változni ennek következtében. Sem az országba beérkező gáz mennyiségében, sem a piaci árakban nem okozott változást a szerződés szimbolikus felmondása.
Az orosz gáz a közelmúltig továbbra is fennakadás nélkül áramlott Ausztriába, csak éppen nem az OMV és a Gazprom közötti szerződés feltételeinek megfelelően, hanem a nemzetközi gáztőzsdéken keresztül.
Idézik a földgázszállító rendszerüzemeltetők európai hálózatának (ENTSO-G) adatait, ezek szerint az orosz gáz csütörtök reggel még mindig nagyjából ugyanolyan ütemben áramlott, mint a megelőző napokban és hetekben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!