A jövő évi büdzsé 3,4 százalékos GDP-bővüléssel és 3,2 inflációval számol, miközben csökkenti a GDP-arányos államadósságot és a költségvetési hiány mértékét. Emellett továbbra is a családok és nyugdíjak védelmét helyezi a középpontba. Biztosítja a szükséges forrásokat a rezsiköltségek alacsonyan tartásához, megalapozza a jövedelmek vásárlóerejének növelését, valamint továbbra is kiemelten kezeli Magyarország biztonságát, a honvédelmi kiadásoknak a GDP két százalékon tartásával – hangsúlyozta zárszavában Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a benyújtott ellenzéki módosításokkal kapcsolatban közölte, hogy azok 4600 milliárd forinttal borítanák fel a költségvetés egyensúlyát. Adóemelési javaslataik 1800 milliárd forint többlet terhet jelentenének, a költségvetés 100 milliárd forintos tartalékát négyszer költenék el.

A hiányt hat százalék fölé növelnék, a GDP-arányos államadósságot pedig három százalékponttal rontanák. Ezért a kormány nem támogatta az egyéni képviselői ellenzéki indítványokat.

Végül a 2025-ös költségvetés főbb számait is tartalmazó összegző módosító javaslatot a képviselők 128 igen, 53 nem szavazattal, tartózkodás nélkül hagyták jóvá hétfőn délután.

Az eredetileg benyújtott törvényjavaslathoz képest némileg csökkentek a kiadások és a bevételek. Az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 42 851 milliárd forint lehet az eredetileg tervezett 42 862 milliárd forint helyett, míg bevételi főösszege 38 739 milliárd forintról 38 728 milliárd forintra csökkent. A hiány nem változott, jövőre várhatóan 4122 milliárd forint lesz.

Íme a legfontosabb változások a büdzsé eredeti változatához képest:

  • Rögzítették azt, hogy a köznevelési intézményben felsőfokú végzettséggel foglalkoztatott pedagógus átlagbére 2025. január 1-jén el kell, hogy érje a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett tárgyévi felsőfokú végzettségűek átlagkeresetének legalább nyolcvan százalékát, és ezt az arányt legalább 2031. december 31-ig fenn kell tartani. 
  • Jövőre a bírói és az ügyészi illetményalap az idei 566 660 forintról 651 660 forintra emelkedik. A külszolgálatot teljesítők alapilletményét forint helyett amerikai dollárban határozzák meg ezentúl.
  • A javaslatból az is kiderül, hogy 2026-ra halasztják a Kossuth Lajos téren lévő Agrárminisztérium és az Igazságügyi palota felújításának egyes elemeit.
  • Elkezdik tervezni az Országház felújításának második ütemét.
  • 600 millió forint többletforrást kap az Igazságügyi Minisztérium az Európai Unió Bírósága júniusi, az uniós bevándorlási politika megsértése miatt Magyarországot elmarasztaló ítételével kapcsolatban további intézkedések megtétele érdekében.
  • Létrejön és önálló soron szerepel a Honvédelmi Minisztérium fejezetében a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet, amelynek összesen több mint 4,3 milliárd forintot biztosítanak.
  • Többletforrást kap az Oktatási Hivatal, az indoklás szerint a 2025 szeptemberében induló pedagógus-továbbképzési rendszer megújítása miatt.
  • Plusz forrásokkal számolhat a rendőrség, egyrészt a magyar-szerb határszakaszon a határátlépés gyorsítása érdekében, másrészt a magyar-ukrán határon a Nagyhódos-Nagypalád közötti határátkelőhely ideiglenes infrastruktúrával történő létesítéséhez.
  • Bejegyzését követően 45 milliárd forintos költségvetéssel kezdheti meg működését a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért, amely méltányosságból támogatást nyújthat egyebek mellett társadalombiztosítási támogatással nem rendelhető gyógyszerek térítési díjához.
  • 2,7 milliárd forint többlettel közel 200 milliárd forintra emelkedik a Budapest-Belgrád vasútfejlesztéshez kapcsolódó települési igényekkel kapcsolatos fejlesztéseket szolgáló költségvetési támogatás.
  • Módosító javaslat alapján az Erkel Színház gazdasági társaság fenntartásában működik tovább, 3,5 milliárd forintos támogatással.
  • A hallgatói létszám növekedése miatt 1,3 milliárd forintos többletet biztosítanak a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézményeknek, így támogatásuk közel 533 milliárd forintra nő.
  • Új történelmi filmek készítését támogathatják a kultúráért felelős miniszter döntése alapján tízmilliárd forintos keretből, míg az elsőfilmes alkotók produkciójának megvalósítására 2 milliárd forintot biztosítanak.
  • A nemzetgazdasági tárca 10 milliárd forinttal támogatási programot indít a 3 éves minimálbér-emelésről szóló megállapodás szerint a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalókkal kapcsolatosan.
  • További 60 milliárd forintot várnak „az állami ingatlanportfolió további racionalizálása érdekében szükséges további kormányzati intézkedésektől”, így ezen a soron összesen 160 milliárd forintos költségvetési bevétel szerepel.

Emellett támogatják a Karácsony Gábor Archívum és Kutatóműhely, a Magyar Természetjáró Szövetség, illetve a magyar ökumenikus segélyszervezet nemzetközi humanitárius és fejlesztési tevékenységét – számolt be róla a hirado.hu.