A miniszterelnök a sajtótájékoztatón felidézte, hogy román kollégájával abban állapodtak meg: közös terv szerint haladnak az európai uniós magyar elnökség során, és célul tűzték ki, hogy ezidő alatt történjen meg Románia csatlakozása a schengeni övezethez.
Orbán Viktor szerint ez egy nehéz feladat volt, mivel sokat tárgyaltak arról, hogy egyáltalán reális-e, hogy mindez ebben az évben megtörténjen, mivel erre 13 éve nem került sor. „megtörténhetett volna 13 évvel ezelőtt is, de azóta nem történt meg” – tette hozzá.
Rámutatott, hogy egy olyan politikai akció végrehajtására volt szükség, ami hirtelen átvitte a sikeressége ezt a 13 éves sikertelenségi szakaszt.
Elmondta, hogy egy munkatervet készítettek, azonosították, mely országok ellenzik a bővítést, majd együttműködve meggyőzték őket a történelmi lehetőségről. Kiemelte, szerinte kevesen gondolták volna, hogy pont a magyar elnökség alatt lesz megvalósítható a román csatlakozás.
Orbán Viktor: újra naggyá tesszük Európát
A miniszterelnök az immáron „határtalan” Szófiába látogatott. Arról beszélt, nem csak beszél a magyar elnökség a vállalásokról, de meg is csinálja.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!