A litván hatóságok pénteken bejelentették: nem találtak arra utaló bizonyítékot, hogy külső, szándékos beavatkozás okozta volna a november végén Vilnius mellett lezuhant teherszállító repülőgép balesetét.

Az igazságügyi minisztérium közölte, a gép járatadatainak, valamint a pilótafülkében készült hangfelvételeinek első elemzése, továbbá a baleseti helyszínelés eredményei azt mutatják, hogy nem történt külső beavatkozás.

A spanyol Swiftair légitársaság által üzemeltetett gép a DHL német postai és logisztikai cég megbízásából indult el Lipcséből Vilnius felé november 25-én. A gép a vilniusi repülőtér felé közeledve, leszállás közben zuhant le, és egy kétemeletes ház mellett a földnek csapódott. A baleset napján a hatóságok még nem zárták ki a terrorcselekmény lehetőségét.

Az esett amiatt kapott nagy figyelmet, hogy a német hatóságok  ismeretlen személyek által feladott nem hagyományos gyújtószerkezetekre figyelmeztették a légiközlekedési és logisztikai vállalatokat.

A figyelmeztetést azután adták ki, hogy a DHL lipcsei logisztikai központjában júliusban kigyulladt egy, a balti államokból érkezett csomag, amelyben a hírek szerint gyújtószerkezet volt.

A német külügyminiszter korábban arra utalt, hogy nem biztos, hogy baleset volt a DHL-es repülőgép lezuhanása.

Fékhibás repülő miatt adtak le vészjelzést Ferihegyen

Nem tudta elhagyni a pálya biztonsági sávját az Aegean Airlines repülőgépe - vontatni kellett.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.