Feloszlatta a Bundestagot Frank-Walter Steinmeier német államfő, és február 23-ra tűzte ki a választás új időpontját. Az SPD és az Unió frakcióvezetői már megegyeztek az időpontban – írta meg a Der Spiegel. Olaf Scholz kancellár december 16-án vesztette el a bizalmi szavazást a parlamentben, így az SPD, a Zöldek és az FDP koalíció is összeomlott.

A Bundestag idő előtti feloszlatása ritka, de nem újdonság a Szövetségi Köztársaság történetében. Olaf Scholz bizalmi szavazása csak a hatodik volt 1949 óta. Három esetben a választási időszak idő előtt véget ért. Ez 1972-ben Willy Brandt (SPD), 1982-ben Helmut Kohl (CDU) és 2005-ben Gerhard Schröder (SPD) kancellárt érintette.

Steinmeier a közelgő választási kampányban szeretné, ha láthatóvá válna a német demokrácia ereje. Sok probléma van, amit meg kell oldani – mondta a nehéz gazdasági helyzetre, a migrációs politikára, valamint a közel-keleti és ukrajnai háborúra utalva. Eljött az ideje, hogy a problémamegoldás ismét a politika alaptevékenységévé váljon – tette hozzá a német államfő.

A mi liberális demokráciánk ezt bírja, sőt, még inkább szüksége van az eszmék versenyére – fogalmazott a szövetségi elnök, aki szerint ezt a versenyt azonban tisztelettel és tisztességgel kell lebonyolítani. Azt is elvárja, hogy csak tisztességes és átlátható eszközöket alkalmazzanak.

A külső befolyás veszélyt jelent a demokráciára – mondta Steinmeier, aki utalt az X közösségi hálóra is, amelyre a közelmúltban „nyíltan és kirívóan” gyakoroltak befolyást. Steinmeier kijelentései felfoghatók az X főnökének és Elon Musk technológiai milliárdos kijelentéseire adott reakcióként. 

Elon Musk elmondta, melyik a pártra szavazna Németországban. A kulcsfontosságú előrehozott választások előtt Trump kedvenc milliárdosa felkavarta az állóvizet. Musk az X-en úgy fogalmazott, csak az AfD mentheti meg Németországot. Ezzel a milliárdos kifejezésre juttatta, hogy a szélsőjobboldali pártot támogatja a németországi választásokon. Erről itt írtunk részletesebben >>>

Steinmeier a választóknak is azt üzente, felelősek a jövőért, el kell menni szavazni.

Dexit és az eurózóna vége: radikálisan átalakulhat a kormányprogram

Sokkolja a németeket a jobboldal peremén feltörekvő AfD párt vadonatúj választási programja, amelyben a populisták – kormányra kerülésük esetén – radikális lépéseket terveznek a családpolitikában, és az EU-ból is kiléptetnék fő nyugati partnerünket. Erről itt tudhat meg többet >>>