A keddi adatok alapján az elmúlt egy év alatt 16 százalékkal értékelődött le a forint a dollárral szemben. Az ilyen időtávon már elég extrémnek tekinthető elmozdulásnak számos vesztese van, de akadnak nyertesek is.
A Bank of America nemrég összeírta azokat az európai cégeket, amelyeknek kifejezetten kapóra jön az erősödő dollár, az Economx pedig azokat a magyar cégeket vette górcső alá, amelyeknek szintén előnyös az amerikai fizetőeszköz felértékelődése. Nem meglepő módon azoknak a vállalatoknak előnyös a hónapok óta stabilan erős dollár, amelyeknek jelentős bevételük keletkezik az Egyesült Államokban, a költségeik viszont euróban, vagy más európai devizában merül fel.
Egyre többet érnek a dollárbevételek
A befektetési bank listájának élén a Novo Nordisk áll, mivel a dán központú gyógyszergyártó a globális értékesítésének 59 százalékát realizálja az Egyesült Államokban. A céget a brit központú BAT dohánygyártó követi, amelynek összbevételének 44 százaléka érkezik az Egyesült Államokból. A negyedik hely a német Beiersdorfé, az egyebek mellett a Nivea termékek gyártója bevételei 26 százalékát köszönheti a tengerentúli értékesítésnek. A listán helyet kapott még a Nestlé, a Diageo, és az AstraZeneca.
A fenti cégek kétféleképp profitálhatnak a hétről hétre egyre mélyebbre süllyedő (kedd délután 1,037-es) euró-dollár árfolyamon, vagy az egyre magasabb dollár-forinton.
- egyszerűen nagyobb nyereségre tehetnek szert
- piacot nyerhetnek Amerikában azáltal, ha az árfolyamnyereségből valamennyit visszaadnak és dollárban alacsonyabb áron értékesítenek
Nézzünk egy képzeletbeli magyar bortermelőt, amely az Egyesült Államokba értékesít és például fix 10 dollárért ad egy palack bort. Ez jelenleg 4000 forint árbevételt jelent számára, de egy éve még csak 3450 forintot. A magyar borász árfolyamnyeresége 550 forint, ami a hazai költségek változatlanságát feltételezve lehet tiszta profit, vagy használható a versenyképesség növelésére: ha például beéri az egy évvel ezelőtti 3450 forintnyi bevétellel palackonként, akkor a jelenlegi árfolyamot kihasználva 8,6 dollárra is leviheti azt az árat, amennyiért beszállít.
Mit exportálnak a magyar cégek Amerikába (dollárért)?
Az Observatory of Economic Complexity (OEC) kimutatása szerint az Egyesült Államokba irányuló magyar árukivitel elsődleges termékei a gépjárművek és alkatrészeik, ezt követik az akkumulátorok és a számítógépek. Az OEC adatbázisa szerint 2023-ban a legnagyobb árukivitellel a Robert Bosch Kft., a Hankook Tire Magyarország Kft. és a ZF Hungária Kft. rendelkezett. Ezen vállalatok mellett még a hazánk területén gyártóegységekkel rendelkező autóipari vállalatok is az Egyesült Államokba irányuló árukivitelünk jelentős részét adják.
Az adatokkal viszont van egy kis probléma: Magyarország területéről megy ki az export, viszont az exportáló vállalat multinacionális, ráadásul még tetten érhető a reexport jelensége is. Abban az esetben, ha a magyar eredetű vállalatokról van szó, akkor a Prezi, vagy éppen a Graphisoft emelhető ki
– magyarázták az Economx kérdésére az Oeconomus szakértői.
Jóval dinamikusabban nő az exportunk
Tavalyról az év első 10 hónapjáról állnak rendelkezésre adatok, az U.S. Census Bureau szerint Magyarország exportja az Egyesült Államokba 10,2 milliárd dollárt tett ki, közel 15 százalékkal többet, mint 2023 első tíz hónapjában. Az export háromszor akkora mértékben bővült, mint a behozatal.
A nem uniós tagállamokkal folytatott árucsere alapján Kína után az Egyesült Államok a második legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak. Az adatok kiértékelésénél érdemes kitérni arra, hogy van egy politikai sík a kapcsolatokban, és van egy gazdasági is. A kettő élesen elvált egymástól 2024-ben, ugyanis a politikai terület nem volt zökkenőmentes, kereskedelmi téren azonban látványos bővülés következett be – fogalmazott Pásztor Szabolcs kutatási igazgató.
Jó hír, hogy a külkereskedelmi forgalomban egyelőre nem mutatkozott hatása a kettős adóztatást kizáró egyezménynek, azonban hátrányosan érintette a két ország közötti tőkeforgalmat. Igaz, az egyezmény 2022 júniusi felmondása óta számos esemény okozott gazdasági turbulenciát a világgazdaságban, amelyek hatásától nehéz elválasztani a kiléptetés következményét, így pontos képünk a hatásokról nem igazán lehet – tette hozzá kérdésünkre Horváth Sebestyén az Oeconomus elemzője.
A Mol és a Richter háza táján aligha bánkódnak
A magyar tőzsdén jegyzett társaságok közül is van, ahol aligha hullattak krokodilkönnyeket a látványosan emelkedő dollár-forint keresztárfolyam láttán. A dollárerősödés egyértelműen előnyös a Mol csoportnak, hiszen a kitermelt gázt és olajat dollárért értékesíti a társaság – mondta az Economxnak Pletser Tamás, az Erste szektorelemzője.
A devizaárfolyam hatások megjelennek a Mol nagykereskedelmi árképzésében is, mivel a mediterrán tőzsdén a finomított olajtermékeket döntően dollárban jegyzik, a magyarországi benzin és gázolaj importőröknek is ebben kell fizetniük, illetve maga a Mol is ehhez igazítva állapítja meg a nagykereskedelmi üzemanyag árait. Mint ahogy dollárban fizet akkor is, ha nyersolajat vásárol, például Oroszországból.
Még jobb helyzetben van a BÉT-en jegyzett társaságok közül a Richter, amelynek csoportszintű árbevételében 90 százalékot meghaladó mértékű az exportértékesítés. A gyógyszergyártó tavaly az első kilenc hónapban 636 milliárd forint árbevételt ért el, amelyből közel 169 milliárd forint (26 százalék) volt az Amerikából származó szabadalmi jogdíjbevétel.
A teljes 2024 évi royalty bevétel 627 millió dollár körül alakulhatott. Ezt az összeget a jelenlegi 400-as árfolyamon átváltva 250,8 milliárd forint adódik, az egy évvel ezelőtti 345-össel viszont „csak” 216,3 milliárd forint.
Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy a Richternek nem csak bevétele keletkezik dollárban (a társaság vezető termékét Vraylar néven forgalmazza az Egyesült Államokban az AbbVie, az értékesítés után a magyar cég közel 20 százalék részesedést kap), hanem kiadása is, például közös kutatási programot folytatnak az amerikai partnerükkel, amelynek költségeit fele-fele arányban viselik.
Amire a Richter nem realizált árfolyamnyereségként szert tesz a dollár-forint árfolyammozgás miatt, azt más devizákon pillanatok alatt elveszítheti. Ezért volt 2024 első kilenc hónapjában az árfolyamokon elért nyeresége csak 1,8 milliárd forint, részben a rubel gyengélkedése miatt. Oroszország mintegy 15 százalékos súllyal szerepel a Richter gyógyszerek értékesítésében, itt viszont jelentkezik az a kockázat, hogy a szankciók miatt nem lehet a rubelre devizakockázat csökkentési céllal fedezeti ügyleteket kötni. A gyenge rubel már lehet olyan hatású, hogy kiegyenlíti azt a pozitívumot, amit a forint egész éves gyengülése (dollárral, euróval szemben) okozott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!