Távozik posztjáról Faix Csaba, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - közölte az önkormányzati cég az MTI-vel. A döntést azzal indokolták, hogy Vitézy Dávid kezdeményezésére a Fővárosi Közgyűlés tagjainak többsége minden támogatást megvont Budapest turisztikai, kulturális és városmarketing feladatait ellátó cégétől. A közlemény szerint az így kialakult helyzetben a Budapest Brand legtöbb szakmai programját vagy törölni kellett vagy átmenetileg fel kellett függeszteni. A forrásmegvonás miatt a cégnél csoportos létszámleépítést jelentettek be, amely 30 szakembert érint.
A cég által létrehozott programok az elmúlt hónapokban számos rangos nemzetközi és hazai szakmai elismerést nyertek el.
Kulturális, turisztikai és városélményprogramok széles spektrumát valósították meg az elmúlt években, köztük a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a főváros 150. születésnapjához kapcsolódó programokat, így a Budapest Nagyregényt, a Budapest Bejárót, a Lánchíd fesztivált, a Bulivillamost, a fővárosi cégek munkatársait bemutató Budapest Hősei programot vagy a Metrófesztivált.
Mindeközben elindították a fővárosiaknak kedvezményeket biztosító Énbudapestem applikációt, és az elmúlt öt évben átalakították a turistáknak értékesített Budapest Kártya portfoliót is, amelynek jelentősen javult a jövedelmezősége, illetve mára a termékcsalád kétharmada teljes egészében digitálisan megvásárolható.
Faix Csaba 2020 februárjától dolgozott a Fővárosi Önkormányzat cégénél. Mostani posztján addig marad, amíg a folyamatban lévő projektek, valamint a 2024-es év pénzügyi lezárása megtörténik, illetve lezárul a csoportos létszámleépítés.
A kialakult költségvetési helyzet ellenére a cég átszervezés és profiltisztítás után is folytatja közfeladatai ellátását, olvasható a közleményben.
Faix Csaba a Facebookon búcsúzott, írásában megemlítette, hogy Vitézy Dávid kezdeményezésére vonta meg a Fővárosi Közgyűlés többsége az összes támogatást támogatást a kulturális és városmarketing feladatait ellátó cégétől.
Vitézy: Belátható, hogy ez tarthatatlan volt így
Fontos feladat a városmarketing és a rendezvényszervezés, de Budapest az elmúlt években többet költött már erre, mint az utak vagy a villamospályák felújítására összesen - írta Vitézy Dávid Faix Csaba távozását bejelentő posztja alatt.
Úgy folytatja: - Persze Budapest a kormányzati adóelvonások miatti anyagi helyzete a fő oka ennek, de azért azt se felejtsük el: az általatok végzett turisztikai brandépítő munka bevételei ágazatilag sem a fővárosban csapódnak le, az idegenforgalmi adó a kerületekhez megy (Európában egészen egyedülálló módon felszabdalva és szétmorzsolva ezt a bevételi forrást), míg a további turisztikai bevételek az államhoz (MTÜ). Budapest turisztikai brandépítését tehát a Főváros címzett bevételek híján csak a kötelező feladatairól forrást átcsoportosítva tudja megtenni – erre pedig, szomorú, de nincs pénze, már a főpolgármester eredeti költségvetési javaslata szerint sem.
- füzte hozzá egy kacsintós szmájlival.
Arról is ír, hogy az általa – részben a főpolgármesterrel közösen – benyújtott módosítások tehát nem arra vonatkoztak, hogy ne kapjon 2025-ös finanszírozást a cég, hisz ez már eleve így volt, hanem arra, hogy ha ez a tevékenység úgyis kényszerűen megszűnik, akkor a Főváros a 2024-ről áthúzódó tartozásait is inkább a cég eredménytartaléka terhére finanszírozza. És így például régóta szükséges útfelújítások előkészítésére juthatott egy kis forrás. Ezeket a javaslatokat a főpolgármester egytől egyig támogatta és befogadta, végül pedig minden olyan frakció támogatta, aki a költségvetést is – így a főpolgármester, a baloldali pártok és a Tisza is.
Utas nélküli villamosok járnak Budapesten, ezért nem nyitnak ajtót
1000 kilométert kell futniuk azoknak az új CAF-villamosoknak, amelyek már megérkeztek Budapestre és átestek a fékberendezések, a klímaberendezések és az ajtók működését vezérlő szoftverek átvizsgálásán. A flotta utolsó járműve előreláthatólag 2026 végén állhat forgalomba. Erről itt írtuk meg a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!