Életét vesztette egy fiatal pár Vietnámban. A 33 éves Greta Marie Otteson és vőlegénye, a 36 éves Arno Els Quinton a fél világot beutazta együtt, a férfi nemrég meg is kérte barátnője kezét a több éve tartó szerelem után – írja a BorsOnline.
Az eljegyzést ünnepelve érkeztek Vietnámba, ahol egy kisebb város szállodájában szálltak meg. Az este folyamán két üveg házi készítésű limencellót rendeltek egy étteremből, az italok elfogyasztása azonban végzetes lépésnek bizonyult.
Greta a következő nap borzasztó másnaposságról számolt be édesanyjának:
A valaha volt legrosszabb másnapom van, fekete foltokat látok a fejfásától, és az éjszaka aludni se tudtam igazán
– írta az édesanyjának a lány.
Egy családi barát felajánlotta a jegyespárnak, hogy beviszi őket a kórházba, azonban ők otthon akarták átvészelni a másnapot. Végül egy nappal később holtan talált rájuk a szálloda személyzete a szobájukban.
Az első vizsgálatok alapján a pár által elfogyasztott italokban metanol lehetett, amely halálos méregként lassan megölte a jegyespárt.
Az italt készítő étterem felelősségét jelenleg is vizsgálják a helyi hatóságok.
Kimegy a divatból az alkohol?
Érdekes tendenciára figyeltek fel a hagyományosan nagy sörivónak tekintett Hollandiában: egyre emelkedik az alkoholmentes vagy alacsony alkoholtartalmú sörök értékesítése.Bővebben>>>
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG
