2023. október elején jelent meg az a kormányhatározat a Magyar Közlönyben, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök utasítást adott Lázár János építési és közlekedési miniszternek, hogy gondoskodjon az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) pályázati kiírása keretében megvalósítandó projektek szerződéseinek megkötéséről.
Ezek között a projektek között szerepel
Kapcsolódó
a 100-as vasútvonal Debrecen és Nyíregyháza közötti szakaszának fejlesztése, amelynek eredményeképp a szakasz egy részén az eddigi maximális 120 kilométer/óra helyett már 160 kilométer/órával is haladhatnak a vonatok.
Ez a kormányhatározatban szereplő legdrágább CEF-projekt, az elszámolható összköltsége bruttó 275,4 milliárd forint. Ebből 179,9 milliárd forint hazai költségvetési támogatás, 95,72 milliárd forintot pedig az Európai Unió ad - írta akkor a decreciner.hu.
Lázár János Facebook-ra feltöltött videójából az derül ki, hogy a
47 kilométeres szakasz felújításának tervei elkészültek, a kivitelezési munkát év végén, vagy a jövő év elején kezdődnek el.
A miniszter azt mondta, hogy erre a munkára a kormány 200 milliárd forintot biztosít.
A vasút sínen van, megkezdődik a Debrecen-Nyíregyháza közötti 4-es főút négysávosításának előkészítése
- húzta alá a tárcavezető, aki szerint Nyíregyháza gazdasági növekedésével a közlekedési infrastruktúra fejlesztése is elengedhetetlenné vált.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Távolodunk a 400-as eurótól, így zárta a napot a forint

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
