A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,55 pontos emelkedéssel, 85 494,17 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: Donald Trump a hétvégén hivatalosan is bejelentette a vámokat, amelynek nyomán erőteljes eladói nyomás alakulhat ki a részvénypiacokon.
Pénteken a BÉT részvényindexe, a BUX 241,79 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel 85 492,62 ponton zárt.
Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 24 360 forintnál látszik ellenállás, míg támaszok 24 ezer, majd 23 530 forintnál. Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,04 százalékkal 24 350 forintra nőtt pénteken, forgalmuk 14,4 milliárd forintot tett ki.
A Richter a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, ami 10 207 forintnál húzódik jelenleg, felette 10 300 forintnál látható ellenállás, míg a következő támaszok 10 150, majd 10 ezer forintnál. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,2 százalékkal 10 180 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,2 milliárd forintot ért el.
A Mol grafikonján 2887 forintnál látható ellenállás és 2824 forintnál támasz. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2878 forintra erősödött pénteken, 749,8 millió forintos forgalomban.
A Magyar Telekom grafikonján 1386, majd 1369 forintnál láthatóak támaszok. A részvény árfolyama 32 forinttal, 2,26 százalékkal 1386 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt pénteken.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG
