Több ezren blokkolták le három Duna-híd forgalmát Szerbia északi részén, Újvidéken szombaton, miközben újra lángra lobbantak a három hónappal ezelőtti halálos vasútállomási baleset miatti tiltakozások.
A blokádokat déli szomszédunkban diákok szervezték, akik naponta tiltakoznak országszerte, hogy felelősségre vonják az illetékeseket a november 1-jei baleset kapcsán, amikor az újvidéki főpályaudvaron ledőlt egy betontető, és 14 ember életét vesztette, hárman pedig súlyosan megsérültek. Az egyik sérült később meghalt.
Pénteken több száz belgrádi diák érkezett gyalog Újvidékre, ahol civilek és helyi egyetemisták várták őket.
Nincs megállás Szerbiában az újvidéki tragédia óta, akár előrehozott választás is jöhet
Aleksandar Vucic szerb elnök jelezte, hogy a parlamentnek el kell fogadnia a miniszterelnök lemondását, és ha nem alakul új kormány, választások lesznek. Részletek.A megjelentek együtt három órán keresztül blokád alá vették a Zezelj és a Varadin hidat, majd átvonultak a Szabadság hídhoz, ahol 27 órán át tartózkodtak.
A hallgatók elmondták, mindaddig tiltakoznak, amíg minden követelésüket nem teljesítik, beleértve:
- az újvidéki pályaudvar újjáépítésével kapcsolatos összes dokumentum közzétételét;
- a felelősök elleni vádemelést;
- a felsőoktatás költségvetésének 20 százalékos növelését;
- a tiltakozások során diákokat megtámadó személyek elleni eljárást, valamint;
- minden vád ejtését a fogva tartott diákok ellen.
A szerb kormány azt állítja, hogy az összes követelést teljesítették, míg a diákok szerint egyik feltétel sem teljesült maradéktalanul.
Videón, ahogy brutális erőszakká fajult a parlamenti ülés az újvidéki tragédia miatt
Durva verekedés és dulakodás követte a heves vitát, amely a kormánypárti és az ellenzéki képviselők közt kerekedett hétfőn déli szomszédunknál. Még egy hatalmas méretű, véres transzparens is előkerült. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Nem kell lesöpörni a NER-ről a kullancsokat, maguktól távoznak?

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” a civilek zsebéből
