A BORD Építész Stúdió Facebook-posztjából derül ki, hogy
eredeti elegáns formáját megtartva születik újjá a szántódi kompkikötő épülete.
Kapcsolódó
Az iroda dolgozik a Balaton meghatározó kompjárata által használt tihanyi rév szántódi épületének restaurációs tervein, és mint írják: az idei év egyik legizgalmasabb projektje a balatoni Szántód-Tihany Révkikötő megújítása.
A cél, hogy
- a szántódi kompkikötő esetében helyreállítsák a 60-as években épült, hiperbolikus-paraboloid formájú vasbeton héjszerkezetű utasvárót, mely a jövőben is a kikötő ikonikus eleme marad;
- kiemeljék a hely egyik legszebb természeti értékét, a nádas látványát.
Egy levegőbe vezető kilátó útvonal létesítése által ráláthatunk majd a vízre, a nádasra és teljes kikötőre, valamint kisétálhatunk a mólóra.
A látványterveken látható, hogy egy új épületegységet is terveztek, amely a szükséges kiszolgáló funkciókat tartalmazza majd, ennek L alakban megtört tömege szorosan kapcsolódik a sétaúthoz és egyszerű térfalat képez a kikötő és a nádas között.
Egy másik posztból az is kiderül, hogy
a Tihanyi Révkikötő felújítási koncepciója a szemközti párjához hasonlatosan szintén a meglévő védendő épületek helyreállítását és a természeti értékek kiemelését helyezi középpontba.
A szükséges kiszolgáló funkciókat tartalmazó új épület a partra merőlegesen, a 30-as években épült kis kőburkolatú hajózási épület mögött épül majd, védelmet nyújtva a ligetes Balatonpart számára és a nyüzsgő kikötő mellett. Mivel a tihanyi Körpresszó ikonikus épületének felújítása egyelőre nem a program része, a tervekben az utasvárót az új épület parthoz közeli oldalán alakították ki, kilátással a tóra, a kikötőre és a parkra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban
