Épp egy hete, a kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely, hogy „a kormány tudomásul veszi a fővárosi tulajdonú BKM Zrt. a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogát, a BKM tehát megvásárolhatja a területet, ha teljesíti azokat a szerződéses feltételeket, amelyeket a dubaji befektető eredetileg vállalt.”
Azóta csak pörög Rákosrendező, felkerült a politika expressz vonatára, erről mi is írtunk és írunk folyamatosan itt az Economx oldalán.
Navracsics Tibor most a Della műsorában elmondta,
megvan a lehetőségük a terület visszavásárlására, de ez túl bonyolultnak hangzik.
Minden nagyobb politikai tervnek van egy olyan görbéje, […] amikor egy pont után már nem éri meg, vagy kifejezetten anyagilag, vagy politikailag, mert már nem hoz annyit, hogy megérje – utalt arra, hogy szerinte egyszerűbb a háttere a meghozott döntésnek, mint sokan gondolják.
A főváros erőforrásaival kapcsolatban enyhe szkepszist érez, mert szerinte ez egy nagyon komplex probléma. Navracsics Tibor azonban súgott Karácsony Gergelynek, hogy ne feledkezzen meg arról, a projekthez akár európai uniós forrásokat is lehetne szerezni, mint barnamezős fejlesztésre.
A miniszter úgy fogalmazott,
a kormányban azt érzékelték, hogy Rákosrendező ügye egyre messzebb került a megvalósíthatóságtól, veszélybe került a kivitelezése, egy per évekig elhúzódott volna, ami „magával hozta volna a beruházási környezet romlását”.
Navracsics ezzel, ha burkoltan is, de elismerte, hogy a 2026-os választásnak volt szerepe a döntésben.
A felismerés mellett, miszerint a beruházás nem tud elindulni a várható jogi csatározások miatt, azt is tapasztalták, hogy a lakosság ugyan nem teljesen elutasító a beruházással kapcsolatban, mégis hezitál ebben az ügyben, tette hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
