Az Egyesült Államok Adóhivatala több ezer dolgozó elbocsátására készül a következő napokban, ami pont a kritikus adóbevallási szezonban történhet – mondta két, az ügyben jártas ember a Reutersnek. Donald Trump és Elon Musk szerint túlságosan feldagadt és nem hatékony az adóhivatal sem, és megérett a lépés a pazarlás és a csalások elkerülése miatt.
A szövetségi munkaerő-felvételt felügyelő hivatal csütörtökön elrendelték, hogy bocsássák el a próbaidős alkalmazottakat.
Joe Biden volt elnök kormányzása alatt mintegy 100 ezer főre nőtt a hivatal létszáma, köztük nagyjából 16 ezer próbaidős dolgozó van. Biden igyekezett megerősíteni az ügynökség működését, hogy képesek legyenek a vállalatok és a gazdag adófizetők ellenőrzésére.
A megszorítások minden olyan próbaidős alkalmazottat megcéloznak meg, akik nem éltek a „kivásárlás” lehetőségével, vagy akiknek nem elengedhetetlenek a munkájuk az adószezonban.
Az adóhivatal nem reagált a hírre, de egy forrás annak az aggodalmának adott hangot, hogy a megszorítások akadályozhatják az ügynökség működését, hiszen az adóbevallások után azokat még fel kell dolgozni. Úgy fogalmazott, megpróbálják csökkenteni a létszámot anélkül, hogy elemzést végeznének arról, hogy ez milyen hatással lesz a nunkára.
Több ezer ember mondhat fel Trump rendelete miatt – de mi van a háttérben?
Első hivatali napján Donald Trump beszüntette a távmunkát a közszférában dolgozóknak, ám nem feltétlenül a home office-szal van baja. Hogy mivel, azt itt megtudhatja >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát
