Előkerülhetett néhány konkrétum a készülő új KRESZ-ről. A kormányzati munkaanyag alapján a gyalogosokra, a kerékpárosokra és az elektromos rolelresekre vonatkozó szabályok is jelentősen módosulhatnak.
A Telex birtokába jutott állítólagos munkaanyag szerint többek között tilos lenne a gyalogosoknak az úttesten és a vasúti átjáróban mobiltelefont használni, valamint a figyelmet elvonó tevékenységet végezni.
Emellett lakott területen kívül 3 év alatti gyermekkel kizárólag csak ülve lehetne utazni közösségi közlekedési eszközön, az óvodák és iskolák közelében pedig suli és ovi-övezeteket hoznának létre, amelyekre speciális szabályok vonatkoznának, például 30 km/órára korlátozódna a sebességhatár és elvárás lenne a járművezetők fokozott óvatossága a tanítási időben.
Az autóúton az eddigi 110 km/óra helyett engedélyezhető lenne a 120 km/órás sebesség is, az autópályák egyes szakaszain pedig 140 km/órás gyors szakaszokat jelölhetnének ki.
Lakott területen kívül 70-ról 90 km/órára emelhetik a sebességhatárt a teherautók, buszok, valamint az utánfutót vontató autók számára.
A kerékpárosokra és az elektromos rollerezőkre vonatkozó szabályok is szigorodnak, a tervek szerint kötelező lehet 14 éves kor alatt a kerék sisak használata.
Bevezethetik továbbá az úgynevezett vegyes használatú sávrészeket, amely az úttest jobb szélén biztosítana számukra helyet.
A kötelező távolságtartást is bevezethetik, eszerint a kerékpárosok előzése során 50 km/óráig legalább egy méter, ennél nagyobb sebességnél pedig minimum 1,5 méter oldaltávolságot kell tartaniuk a járművezetőknek.
Az elektromos rollerek esetében a legfeljebb 25 km/óra sebességgel haladni tudó eszközöket csak 12 évnél idősebbek használhatnák, és ha nincs más korlátozás érvényben, akkor járdán 10, másutt pedig 20 km/órával haladhatnának.
Az ennél erősebb rollereket 14 évnél idősebbek használhatnák a kiszivárgott tervezet alapján, és legfeljebb 45 km/órával haladhatnának vele. Ezen felül új előzési szabályok is vonatkoznának a kétkerekű járművekre.
Módosulhat továbbá a jogosítványszerzés folyamata, többek között a szimulátoros oktatás is lehetséges volna, amivel ki lehetne váltani egyes gyakorlati órákat, emellett pedig bizonyos feltételek mellett a családtagi vezetés is engedélyezett lehet.
Százmilliók eshetnek ki a háziorvosi kasszából az ingyenjogsi miatt
Egyelőre úgy tűnik, hogy a háziorvosok zsebére jelentette be a jogosítványszerzéshez szükséges orvosi alkalmassági vizsgálati díj átvállalását a kormány.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
