Szeretem Ukrajnát, de Zelenszkij szörnyű munkát végzett, országa szétesett, és milliók haltak meg feleslegesen. Jobban teszi, ha gyorsan lép, különben nem marad országa
– áll Trump, Truth Social platformon közzétett bejegyzésében.
Trump szavai válaszul érkeztek Zelenszkij egy korábbi nyilatkozatára, amely szerint az amerikai elnök az orosz „dezinformációs térben” él, miután az amerikai elnök azt állította, hogy Zelenszkij elnöki szerepe illegitim, mivel Ukrajnában nem voltak választások – írja a Euronews.
Ukrajnában a tervek szerint 2024 márciusában vagy áprilisában tartottak volna elnökválasztást, amivel Zelenszkij első ötéves mandátuma lezárul. A szavazást elhalasztották, mivel az ország alkotmánya nem teszi lehetővé a választásokat a hadiállapot alatt, amelyet 2022. február 24-én hirdettek ki, azon a napon, amikor Oroszország megkezdte teljes körű invázióját Ukrajnában.
A Kreml többször is arra próbálta felhasználni a halasztást, hogy Zelenszkijt „illegitimnek” állítsa be, amit Kijev az alkotmány elferdítéseként visszautasított.
Az ukrán elnök szombaton a müncheni biztonsági konferencián felszólalva kijelentette, hogy nyitott arra, hogy választásokról tárgyaljon Ukrajnában, de ezt honfitársai nem akarják, mivel aggályosnak tartják, hogy a hadiállapot feloldása gyengítheti az ország védelmét.
Én az országunk túlélésére összpontosítok. Ezt tettem egész hivatali időm alatt
– mondta az ukrán elnök.
Ezt követően Zelenszkij kérdéseket vetett fel a legutóbbi 2024 márciusában tartott oroszországi elnökválasztásról, amikor Vlagyimir Putyin hivatalban lévő elnök a szavazatok 88 százalékával megnyerte a választást.
Ezt persze beárnyékolta, hogy Putyinnak nem volt hiteles ellenzéke, mivel a Központi Választási Bizottság – egyéb szabálytalanságok mellett – több jelöltet, köztük Alekszej Navalnijt is eltiltotta az indulástól.
A legtöbb nemzetközi megfigyelő sem szabadnak, sem tisztességesnek nem minősítette a szavazást.
Zelenszkij: eljöhet az idő, amikor már nem lesz rám szükség
Bírálta az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos amerikai megnyilatkozásokat az ukrán elnök, szerinte azokkal Putyin kedvében járnak. Pete Hegseth védelmi miniszternek különösen ajánlotta, hogy el kellene mélyednie a részletekben. Zelenszkij egy interjúban arról is beszélt, hogy esetleg megválna tisztségétől. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából
