Bár már több ezer éve háziasította az ember a tevét, mégis a tehéntej a legelterjedtebb tejféle, azonban kiváló növényi alternatíva a tevetej, főként a laktózérzékenyek számára.
Az Oeconomus megjegyzi, hogy a tevetej nem tartalmaz béta-laktoglobulint, ami gyakran a tejallergia egyik felelőse, e mellett kevesebb tejcukrot tartalmaz, mint a tehéntej. Sőt, kevésbé zsíros, viszont kalciumból, vasból, káliumból és C-vitaminból is többet tartalmaz.
Kapcsolódó
A gazdaságkutató alapítvány tanulmányában megjegyzi, hogy a Straits Research piackutató vállalat 2023-ban 14,09 milliárd dollárra becsülte a tevetej piacát, várakozásaik szerint pedig az ágazat összetett éves növekedési rátája 6,6 százalékos, így 2032-ig elérheti a 25,04 milliárd dollárt.
A Grand View Research még ennél is derűlátóbb: évi 9,4 százalékos növekedési kilátásokkal számol, így öt év múlva meghaladhatja a 24 milliárd dolláros értéket. A legnagyobb termelők az alapítvány írása szerint főként afrikai és ázsiai országokban vannak, mindenekelőtt a Közel-Keleten, illetve Közép-Ázsiában.
Nyugat-Európában már több helyen is találkozni lehet tevetejjel, hazánkra ez még nem jellemző. Ennek ellenére Magyarország fontos szerepet tölt be a tevetejet illetően: tavaly futott be ugyanis az a hír, hogy csádi delegáció járt Magyarországon a tevetej feldolgozásának tanulmányozására.
Hogy ez miért van, arra a magyarázat egyszerű: Csádon él a világ legnagyobb, mintegy tízmilliós teveállománya, a szaktudás azonban nincs meg az ebben rejlő gazdasági potenciálhoz az afrikai országban, nálunk viszont igen.
A Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet (MTKI) 2012-ben kezdte meg tevetejjel kapcsolatos kutatásait, és bár az Oeconomus szerint nincsenek tevék nálunk, a know-how tudás a hazai mezőgazdaságban már megvan, ezt pedig Afrikában is hasznosíthatják.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) által koordinált projekttel összefüggésben igen meggyőző referencia, hogy a világ első és legnagyobb, dubaji tevetej telepe magyar szakmai irányítással épült fel, továbbá magyar a vezető állatorvosa és több más munkatársa is.
Nagy Péter és Juhász Judit állatorvosok 2006-ban a dubaji sejk megbízására hívták életre a Camelicious-t. A kezdeti 25 példányos csorda mostanra már 9 ezresre nőtt – írja cikkében az alapítvány.
Fogy a tej: két forgatókönyv is készült, egyik sem bíztató
Európa tejtermelése 2035-ig akár 20 százalékkal is csökkenhet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
