Feloldották a korábban elrendelt látogatási tilalmat a PTE Klinikai Központ szervezeti egységeiben – közölte a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-vel.
Jelezték: a tilalmat a Baranya Vármegyei Kormányhivatal vonta vissza, az intézkedés pedig már érvénybe is lépett.
A PTE egészségügyi intézményeiben január végén rendeltek el látogatási tilalmat az influenzás megbetegedések növekvő száma miatt.
Sorra zártak be a tél, de inkább az influenza érkeztével a kórházak és klinikák az országban.
A Semmelweis Egyetemtől kezdve a Debreceni Egyetem Klinikai Központján keresztül, a Somogyi Kaposi Mór Oktató Kórházban, és számos más betegellátó intézményben is a látogatási tilalommal, maszkhasználattal próbálták megelőzni, hogy a hazánkban erősen terjedő influenza ne tombolhasson a fekvőbetegek között.
Múlt héten csütörtökön az NNGYK már azt jelezte, visszavonulóban a járvány.
Február második felében tetőzött itthon az influenza. A légúti figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelzései alapján azt írták, a 10. héten – március 3-9-én – az országban 69 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Akut légúti fertőzés tüneteivel 291 400-an keresték fel orvosukat.
A közlés szerint a legtöbb beteget Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Hajdú-Bihar vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet Budapesten, valamint Zala és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében.
Kórházba a 10. héten 322 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív/szubintenzív ellátásra.
Megnyílt a covid-maszk kiállítás, új néprajzi gyűjtemény várja a látogatókat
Ha már muszáj hordani, legalább vigyünk bele valami fantáziát - az emberek jó része így viszonyult a kötelező maszkviseléshez a Covid-járvány idején. Születtek is kreatív megoldások. A legérdekesebbeket most bemutatják egy kiállításon.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Olcsóbb lett hétfőre a gáz

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak
