Az Alpok legnagyobb gleccsere még részben megmenthető, ha a globális felmelegedést sikerült 2 Celsius-fok alatt tartani – állapította meg egy friss jelentésben a svájci tudományos akadémia és a gleccserfigyelő intézet (GLAMOS), hozzátéve, hogy a jelentős jégveszteség már elkerülhetetlen.
Nagyon valószínűnek tartom, hogy szinte az összes gleccser el fog tűnni, és őszintén remélem, hogy az Aletsch-gleccsernek ezen a magaslatán talán sikerül megőrizni a jég egy részét – mondta Matthias Huss, a GLAMOS igazgatója a Reuters hírügynökségnek Európa legmagasabban fekvő vasútállomásán, Jungfraujochnál.
A Svájci Tudományos Akadémia a Gleccserek Világnapja alkalmából közzétett kutatásában két forgatókönyvet vázolt fel.
- Az egyikben nem szerepelnek a klímavédelmi intézkedések, és eszerint az Aletsch-gleccser három mellékága egy hatalmas jégfolyammá olvad össze, amely eltűnése után mindössze egy szürke völgyet hagy maga után.
- A másik forgatókönyv szerint, amelyben a globális felmelegedés okozta hőmérséklet-növekedést két fok alatt sikerül tartani, ez a jégfolyam ugyan rövidebb és vékonyabb formában, de megmarad, a tengerszint emelkedésének veszélye pedig jelentős mértékben csökken.
Különösképp a háromezer méteres magasságban levő gleccserek maradnának meg hosszú távon
– mutatott rá a svájci akadémia a második, a klímavédelmi intézkedések kívánt hatásaival kiegészített forgatókönyvében.
Az ENSZ pénteken közzétett jelentésében emlékeztetett arra, hogy a gleccserek soha nem látott ütemben olvadnak, és az elmúlt három évben rekordmértékű jégtömeg-veszteséget rögzítettek világszerte.
Az Alpokban lévő gleccserek több mint fele Svájcban található, ahol a klímaváltozás következtében a hőmérséklet a globális átlag kétszeresével emelkedik. Az itt található gleccserek térfogata 2000 óta közel negyven százalékkal csökkent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
