A három leánycég beolvasztását az igazgatóság egyebek között azzal indokolta, hogy ennek eredményeként csökkennek a költségek, nő a hatékonyság és egyszerűbbé válik a tevékenységek finanszírozása. A BB szavatoló tőkéjét a cégek beolvasztása 2,179 milliárd forinttal emeli, aminek következtében a tőkemegfelelési mutató és a nagykockázat-vállalási limit összege is emelkedik. A kizárólag a BB-csoport tagjai részére pénzügyi lízingtevékenységet végző ingatlanhasznosító cég beolvasztása az áfa- és helyiadó-fizetés szempontjából is előnyös. A leánycégek közül az alapkezelő jogszabályi előírások miatt nem olvasztható be, a Budapest Lízing Rt.-é pedig pénzügyi hátrányt okozna. Azokkal a részvényesekkel, akik az egyesült társaságban nem kívánnak tulajdonosok maradni, a banknak a Gt. szerint el kell számolnia, s járandóságukat a jogutód társaság cégbejegyzését követő 30 napon belül ki kell adni. A cégbírósági bejegyzés várható időpontja 2002. június vége. A GEC az elszámolás konkrét módjára a mérlegek elkészülte után tesz javaslatot - hangzott el a közgyűlésen. Az elszámolás a Gt. értelmében a vagyonmérleg-tervezet szerinti saját tőke és a korábbi jegyzett tőke, illetve a saját tőke és a mérlegfőösszeg arányának figyelembevételével történik. 2000 végén az egységnyi jegyzett tőkére eső saját tőke meghaladta a 150 százalékot, amit az idei eredmény mindkét irányban módosíthat. (A GEC az idén tavaszi nyilvános vétel során 133,4 százalékos árfolyamot fizetett.) Richard Pelly elnök-vezérigazgató az idei évről a közgyűlésen csak annyit árult el, hogy a működési eredmény a várakozásoknak megfelelően emelkedik, s a hitelezési céltartalék is a vártnak megfelelően alakul. A cégbíróság augusztus 9-én bejegyezte a GE Capital International Financing Co. 91,74 százalékos tulajdonszerzését. A cég az EBRD 33,57 százalékos pakettjét vásárolta meg saját 58,17 százalékos részesedéséhez. Mivel az amerikai befektető e tranzakció révén átlépte a 75 százalékos küszöböt, a többi részvényes a cégbírósági bejegyzéstől számított 60 napon belül a közvetlen irányítást biztosító befolyás megszerzőjétől kérheti részvényei forgalmi áron történő megvásárlását. A kisbefektetőknek még 8,26 százalékos részesedésük van a 19,346 milliárd forint jegyzett tőkéjű hitelintézetben. Már többen jelezték, hogy el kívánják adni részvényüket. A kistulajdonosok abban bíznak, hogy a forgalmi értékbe az EBRD-tranzakció is beleszámít, ami feltételezésük szerint javítaná az árfolyamot. A tulajdonosi struktúra változása személycseréket hozott a bank igazgatóságában és a felügyelő bizottságban is. Az igazgatósági tisztségéről lemondott Báger Gusztáv, Roberto Marzanati, Dan O Connor és Szász Iván helyére a közgyűlés Jim Goharyt, Hárskuti Jánost és Gáti Tamást, a BB vezérigazgató-helyetteseit választotta. Az igazgatóság elnöke Richard Pelly, a bank vezérigazgatója lett. A változások a PSZÁF engedélyével válnak hatályossá. A BB fő tulajdonosa már korábban bejelentette, hogy a bankot szeretné zártkörűvé alakítani, s a bank ehhez az osztalékfizetésről szóló levélben kérte a kisrészvényesek előzetes hozzájárulási nyilatkozatát. (Mint emlékezetes, ez félreértésekre adott okot, többen úgy vélték, a hozzájáruló nyilatkozat leadása feltétele annak, hogy osztalékukat felvehessék. Az eljárási módot a felügyelet is kifogásolta.) A szükséges háromnegyedes többség vélelmezhetően eddig nem jött össze, ezért módosították most a bank alapszabályát oly módon, hogy amennyiben a részvényes nem juttatja el nyilatkozatát annak kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül az igazgatósághoz, a működési forma megváltoztatásához szükséges hozzájárulást az adott részvényes részéről megadottnak tekintik. A közgyűlésen jelen lévő csekély számú kisrészvényesek közül többen is kifogásolták az említett passzust. Ez a pont automatikusan azt jelenti, hogy a BB zártkörűvé tud alakulni, ami hátrányos a kisrészvényeseknek - hangzott el. A fő tulajdonos azonban elfogadta a módosítást és elutasította azt a kisrészvényesi javaslatot is, hogy e pontról - egy esetleges későbbi bírósági megtámadásra gondolva - külön határozatot hozzanak. Ismételten kisrészvényesi kritika érte a bank transzparenciáját. Egy észrevétel szerint a BB az adatszolgáltatást illetően megkülönbözteti tulajdonosait. A nagy tulajdonosok korábban igazgatósági képviseletük révén tájékozódhattak a bank gazdálkodásáról, most pedig a GEC a konszolidálás elvégzése miatt értelemszerűen megkapja az évközi adatokat, miközben a kisrészvényesek érdeklődését rendszeresen elhárítja a bank - fogalmazódott meg. A BB mindenkor, minden területen betartja a törvényi előírásokat - válaszolta erre Richard Pelly. Barna Zsuzsa