A menedzsment cége lett
a Gabona Rt. legnagyobb részvényese
A magyar terménypiac egyik legnagyobb társaságának, a Gabona Rt.-nek a menedzsment cége lett a legnagyobb részvényese. A Vinex Kft. 49,76 százalékra növelte tulajdoni arányát azzal, hogy megvette a 31,64 százalékos pakettet kezében tartó svájci Andre & Cie. S.A. részvénycsomagját. A termelők részéről visszamondott kukoricaszállítások miatt tavaly először veszteséges Gabona Rt. idén mintegy 400-500 millió forint nyereséget vár, miután értékesítette meghatározó tulajdonrészét a Pannon-Gabona Rt.-ben.
Ez az év meghatározónak bizonyult a Gabona Rt. számára. A cégben tavaly december végén 31,64 százalékos tulajdonrésszel bíró, svájci székhelyű Andre & Cie. S.A. (a világ egyik legnagyobb, főként gabonával, olajos maggal, szójadarával és kávéval kereskedő, családi tulajdonú cégcsoportja) idén március 9-én védelmet kért a svájci bíróságtól hitelezőivel szemben. A bíróság által kirendelt képviselőnek a hitelezők érdekében a lehető legjobb üzleteket kötve kellett értékesítenie a társaság vagyonát, így annak névértéken 378 millió forint értékű részvénycsomagját a Gabona Rt.-ben is.
A hírre hatan (magyar és multinacionális cégek) komolyan érdeklődtek a Gabona Rt. egy része, illetve kereskedelmi, malomipari vagy takarmánygyártó tevékenysége iránt - mondta lapunknak Kelemenné dr. Visky Katalin, a Gabona Rt. elnök-vezérigazgatója. Miután az érdeklődők között konkurens is volt, az Andre-érdekeltséget végül a cégben már korábban is tulajdonos Vinex Kft., a menedzsment (három magánszemély és két magáncég) tulajdonában lévő társaság vásárolta meg.
A vételárról a vezérigazgató nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elmondott, hogy az ügylethez a Gabona Rt. a szójakereskedelmet „bevitte” az e célra alakított Gabona Protein Kft.-be, amelynek 50 százalékát eladta egy svájci pénzügyi befektetőnek, aki a megállapodás részeként a részvényvásárlást is finanszírozta. Az Andre által kért csődvédelem Kelemenné dr. Visky Katalin szerint elhamarkodott volt, hiszen úgy tűnik, hogy vagyontárgyai ellenértékéhez az Andre 80-90 százalékban még a nehéz helyzete ellenére is hozzájut.
Az Andre 31,64 százalékos tulajdonlása mellett tavaly év végén a Vinex és magánszemélyek 54,29 százalékát birtokolták a Gabona Rt.-nek, rajtuk kívül 8,25 százalékban tulajdonos volt még a Hajdúsági Gabonaipari Rt., 4,87 százalékban a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt., a saját részvények aránya 0,53, az MRP-tulajdon pedig 0,42 százalék volt. Azóta a Hajdúsági Gabonaipari Rt. is eladta Gabona Rt.-beli tulajdonrészét a Szabolcs Gabona Rt.-nek. Az Andre tulajdonrésze megszerzésével egyidejűleg pedig a Vinex vásárolt, illetve értékesített is némi tulajdonrészt magánszemélyek részére, így alakult ki a jelenlegi, 49,76 százalékos, jelentős befolyást jelentő tulajdoni aránya. Korábban a Vinex Kft. 18,63 százalékot birtokolt.
Az ügylettől függetlenül a Gabona Rt. idén eladta több mint 50 százalékos tulajdoni arányt biztosító részvénypakettjét Magyarország egyik legnagyobb malom- és takarmányipari cégében, a Pannon-Gabona Rt.-ben. A vevő osztrák befektető, a Raiffeisen-érdekeltségű Intergrain Beteiligungsgesellschaft mbH, a vételár üzleti titok. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a Gabona Rt. idén 400-500 millió forint nyereséget vár az első tavalyi veszteséges év után, aminek oka a kukoricaügy volt. 2000-ben ugyanis a termelők csupán 40 százalékban teljesítették a Gabona Rt. felé szerződésben vállalt szállítási kötelezettségüket.
László Levente
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.