Acélipari feldolgozóüzemet létesít a dán Ib Andresen Industri (IAI) A/S Gönyűn, Győr közelében – erősítette meg a NAPI Gazdaságnak Tom Andresen, a dán cég társtulajdonosa a Budapest Business Journal korábbi hírét. A 15-20 millió euró körüli beruházásra legkorábban 2005-ben kerülhet sor. Az új üzemben 25 főt foglalkoztatnak majd. A hírek szerint a létszám tovább nőhet a következő évek során, s hatvanra is bővülhet. Tom Andresen lapunknak elmondta, hogy a 100-150 ezer tonna körüli kapacitású fémfeldolgozó üzem elsősorban szlovákiai megrendelésre dolgozik majd. A magyar telephely javára többek között azért döntöttek, mert Győr, illetve Gönyű a Duna – mint fő vízi út és olcsó acélszállítási útvonal – mellett és az M1-es autópálya mentén fekszik. A logisztikai szempontból kedvező elhelyezkedésű magyar településről számos iparág piaci szereplőjének szállítanak majd, így például autóipari és fehéráru-gyártóknak (háztartási gépeket előállító cégeknek) is. Andresen hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nemcsak az utóbbi két iparág fontos számukra, más megrendelőik is vannak, akiknek acélból készült termékekre, alkatrészekre van szükségük. Mint megtudtuk, az IAI részben hitelből, részben saját forrásból finanszírozza a magyarországi beruházást. Az Ib Andresen Industri három magánszemély tulajdonában van. Tom Andresen az egyik közülük, rajta kívül édesapja és testvére birtokol üzletrészt a társaságban. A 604,6 millió dán korona (20,1 milliárd forint) árbevételű anyacég elsősorban az acéllemezek feldolgozásában aktív. Az anyavállalatnál egyszerű profilokat és bonyolult részegységeket egyaránt előállítanak, s komplett megoldásokat is felkínálnak megrendelőiknek. A komplett szolgáltatások közé tartozik például, hogy Koppenhágában, a dán fővárosban olyan városi információs táblákat állítottak fel, amelyek tervezését, gyártását és szállítását is az IAI vállalta magára. Az 1967. április elsején alapított IAI jelenleg öt divízióban működik, s a maga nemében az első cég volt Dániában, amely nem saját márkanevű termékekkel jelent meg a piacon, hanem kizárólag beszállítóként működött közre. Az Ib Andresen Industri jelenleg három gyárat működtet hazájában (Vejlében, Langeskovban és Suldrupban). A társaságnál foglalkoztatott dolgozók száma átlagosan 572 volt a 2003 közepén záruló üzleti évben. Ez némileg kisebb, mint a kilencvenes évek végén, amikor közel hétszáz főt alkalmazott a dán acélipari csoport.