A napokban publikálta a Magyar Államkincstár (MÁK) a friss kórházi adósságadatokat, ami ismét ráirányítja a figyelmet a hazai egészségügyi finanszírozás egyik legsúlyosabb, régóta fennálló problémájára. Február végén az összes kórházi tartozás 46,5 milliárd forintra rúgott, miközben csak a négy egyetemi klinika adósságállománya elérte a 17,5 milliárd forintot – mondta lapunknak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára.
Az államkincstári adatok szerint az államháztartás központi alrendszerébe tartozó 533 egészségügyi intézményben az év második hónapjára 28,9 milliárd forint lejárt tartozás halmozódott fel., ebben az adatban nem szerepelnek az egyetemi klinikák, mivel azok modellváltók lettek. Az adós kórházak és szakrendelők száma februárban 170 volt, közülük 89 intézmény kizárólag 30 napon belüli tartozással rendelkezett, ami arra utal, hogy a rendszerben folyamatosan újratermelődik az adósság.
A számok alapján egyértelmű: a magyar kórházak továbbra sem tudnak kikeveredni az adósságspirálból, amely már több mint két évtizede visszatérő jelensége az egészségügyi ellátórendszernek. Az intézmények 2025 év végére közel 100 milliárd forintos tartozást görgettek maguk előtt, és bár időről időre konszolidációs források érkeznek, ezek jellemzően csak átmeneti enyhülést hoznak.
Többlépcsős konszolidáció, részleges eredmények
A legutóbbi beavatkozás keretében legkésőbb február 28-ig kellett megérkeznie 80 milliárd forintnak az intézményekhez, amelyet egy, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet rögzített.
A részletes adatok alapján öt olyan intézmény azonosítható, amely nem kapta meg teljes egészében a tavaly év végi lejárt tartozásának megfelelő összeget: a pécsi, a szegedi és a debreceni egyetem klinikai központjai, az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház, valamint a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház.
Rásky László szerint az első négy intézmény esetében valószínűsíthető, hogy tartozásuk meghaladta a finanszírozó által tolerálhatónak ítélt szintet, ezért nem történt teljes konszolidáció. A zalaegerszegi kórház esete ugyanakkor eltérő: a számok alapján stabil gazdálkodást mutat, így elképzelhető, hogy korábbi támogatások miatt maradt ki a jelentősebb kompenzációból. A kifizetések aránytalanságát jól jelzi, hogy az intézmény februárban mindössze 1700 forinthoz, a második fázisban pedig 300 forinthoz jutott – amit a szakértő „groteszk” megoldásnak nevezett.
Beépített feszültségek a rendszerben
A tavaly év végi, mintegy 98 milliárd forintos teljes adósságállományhoz képest a konszolidáció körülbelül 3 milliárd forinttal kisebb összegből valósult meg. Ez azt jelenti, hogy a különbözetet továbbra is a beszállítók – elsősorban az orvostechnikai cégek – kénytelenek finanszírozni.
Ha a február végi 46,5 milliárd forintos tartozásból levonjuk az adósságrendezés második ütemének 15,5 milliárd forintos összegét, akkor jól látszik, hogy az év első két hónapjában mintegy 31 milliárd forintnyi új adósság keletkezett. Januárban 14 milliárd, februárban további 17 milliárd forinttal nőtt a kifizetetlen számlák állománya.
Ez a dinamika első ránézésre riasztó, ugyanakkor a szakértő szerint szezonális hatások is szerepet játszanak.
Az év elején az intézmények az inflációs várakozások miatt gyakran előrehozzák beszerzéseiket, készleteket halmoznak fel, ami átmenetileg megemeli a tartozásállományt. Ennek ellenére az adósság újratermelődése strukturális problémára utal.
Jöhet újabb forrás, de kérdés a mechanizmus
A folyamatban lévő intézkedések részeként április végéig újabb 15,5 milliárd forint érkezhet a kórházakhoz. Emellett a várakozások szerint 2026-ban mintegy 80 milliárd forintos többletforrás épül be az egészségügyi finanszírozási rendszerbe, ami érdemben mérsékelheti az adósságállományt.
A források elosztásának pontos mechanizmusa azonban egyelőre nem ismert. Tavaly is csak áprilisban váltak világossá a részletszabályok, így a szereplők most is hasonló ütemezésre számítanak. Rásky László úgy fogalmazott, hogy abban bíznak, hogy a vonatkozó jogszabályok rövid időn belül megjelennek.
Az OSZ főtitkára szerint az elmúlt két év finanszírozást javító lépései azt mutatják, hogy a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről megjelent egy tudatosabb, felelősebb megközelítés. Ugyanakkor a tartós egyensúlyhoz ennél mélyebb, rendszerszintű változásokra van szükség.
Adatalapú tervezés és hosszú távú stratégia
Jelenleg is zajlik egy átfogó ráfordítási adatgyűjtés, amelynek eredményei az idei évben állhatnak össze. Ezek az adatok már a 2027-es költségvetési tervezés során is felhasználhatók lehetnek, ami jelentős előrelépést jelenthet az ágazati finanszírozás megalapozásában. A szakértők szerint kulcskérdés, hogy létrejöjjön egy olyan monitoringrendszer, amelyben az állami fenntartó folyamatosan nyomon követi az ellátórendszer gazdasági folyamatait, és időben beavatkozik. Ehhez azonban elengedhetetlen egy konszenzuson alapuló, hosszú távú egészségügyi stratégia, amelyben a betegellátás szempontjai elsőbbséget élveznek a rövid távú fiskális megfontolásokkal szemben.
Tartozásmentes működés: továbbra is távoli cél
Az orvostechnikai beszállítók álláspontja változatlan: a mindenkori fenntartó és finanszírozó felelőssége, hogy biztosítsa az egészségügyi ellátórendszer működéséhez szükséges forrásokat. A jelenlegi helyzetben ugyanis a beszállítók – gyakorlatilag kényszerűen – immár két évtizede részben finanszírozzák a magyar egészségügy működését. Rásky László hangsúlyozta: az ágazati szereplők nem elismerést várnak, hanem kiszámítható, stabil finanszírozási környezetet. Egy olyan rendszert, amelyben a kórházak nem halmoznak fel újra és újra adósságot, és ahol a beszállítók nem kényszerülnek hitelezői szerepbe. A jelenlegi adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy bár a konszolidációk átmenetileg csökkentik a tartozásállományt, a rendszer alapvető működési logikája alig változott meg. Ennek hiányában pedig a tartozásmentes működés továbbra is inkább célkitűzés, mintsem reális középtávú forgatókönyv.
