A HVG beszámolója szerint egy, korábban nem publikált, 2021-ben készült tanácsadói anyag részletesen foglalkozott azzal, miként lehetne újraszabályozni a magyar magánegészségügy és az állami ellátórendszer viszonyát. A cikk szerint a dokumentum egy olyan reformkoncepciót vázolt fel, amely a két szektor szorosabb, intézményesített együttműködésére épített volna, ám végül politikai és gazdasági megfontolások miatt nem valósult meg.
Fiókban maradt reformterv a magánegészségügyről
A tervezet egyik kulcseleme az volt, hogy az állam – a brit National Health Service mintájára – bizonyos, tartósan túlterhelt területeken (például ortopédia, szemészet vagy diagnosztika) szerződést kössön magánszolgáltatókkal. Ez lehetővé tette volna, hogy közfinanszírozott ellátásokat részben kiszervezzenek, csökkentve a várólistákat. A szakértők szerint ez különösen ott jelenthetett volna áttörést, ahol az állami kapacitások tartósan elégtelenek.
Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) korábbi elnöke egyetértett azzal, hogy az állami- és a magánegészségügyi ellátások „szürke zónás” keveredése valóban az egyik megoldandó probléma, és a megoldás valóban a két terület „korrekt, szabályozott együttműködése” lenne. Méghozzá úgy, hogy a magánfinanszírozást legálisan összekötnék az állami ellátórendszerrel. „Angliában magánklinikákkal kötött szerződések alapján kiszervezik például a csípőprotézis-operációkat, ezt ugyanúgy fedezi a biztosítás, és várni sem kell” – hozott egy példát a köz- és magánszektor egészségügyi kooperációjának egy konkrét megvalósítására.
A javaslat ugyanakkor egy érzékeny kérdést is felvetett: szabad-e az állami egészségügyi infrastruktúrát magáncélokra használni. A dokumentum nem foglalt egyértelműen állást, de jelezte, hogy a kihasználatlan kapacitások bérbeadása többletforrást és minőségjavulást hozhatna, miközben tovább erősítené az állami és magánellátás közötti „szürke zóna” keveredését. Már ekkor látszott, hogy az egyetemi klinikák – saját cégeiken keresztül – jelentős versenyelőnyre tettek szert a piacon.
Várólisták csökkentése kiszervezett műtétekkel
A tanulmány egyik legerősebb állítása az volt, hogy a magyar magánegészségügy „spontán, stratégia nélkül” fejlődött, miközben már nemzetgazdasági súlyú ágazattá vált: több tízezer vállalkozás és százmilliárdos nagyságrendű bevétel jellemzi. A növekedés motorja egyértelműen az állami ellátórendszer hiányossága volt, amit a lakosság jelentős, zsebből fizetett kiadásokkal kompenzál.
Pontosan ez, a koncessziós magánszolgáltatói elemek beemelése szerepel a 2021-es tervezetben, amivel a Hippokratész-projektet is véleményező, orvos-egészségügyi menedzser Rékassy Balázs egyetért. Ennek lényegét úgy foglalta össze: egy-egy kiválasztott területen, ahol az állam nem tud megfelelő szolgáltatást nyújtani a lakosság szükségleteinek fedezésre, átlátható, megújított koncessziós szerződésekkel a magánszolgálatók is biztosíthassanak közfinanszírozott ellátást.
Erre válaszul a BCG egy új finanszírozási modellt is javasolt: a Kiegészítő Egészségbiztosítási Rendszer (KEB) bevezetését. Ez egy munkáltatókra épülő, úgynevezett opt-out rendszer lett volna, amely automatikusan bevonta volna a dolgozókat, de lehetőséget adott volna a kilépésre. A konstrukció célja az volt, hogy a jelenlegi, közvetlen lakossági költéseket intézményesített biztosítási formába terelje, csökkentve a háztartások pénzügyi kitettségét.
A szakértők szerint ugyanakkor a modell komoly társadalmi kockázatokat hordozott: növelhette volna az egyenlőtlenségeket, és politikailag is nehezen lett volna vállalható egy olyan rendszer, amely láthatóvá teszi, hogy az egészségügy valójában nem ingyenes. A Orbán Viktor vezette kormány számára ez különösen érzékeny kérdés lehetett, tekintettel a korábbi, egészségügyi díjak elleni politikai kampányokra.
Új modell: kiegészítő egészségbiztosítás
A 2021-es anyag már részletes koncepciót vázol fel erről, ennek központi eleme a Kiegészítő Egészségbiztosítási Rendszer (KEB) bevezetése. Erre nézve három lehetséges verziót is bemutattak azzal, hogy először az Orbán-kormánynak kell döntenie az alapvető kérdésekről, így arról, hogy melyik opciót valósítanák meg.
A HVG által megszólaltatott források egy része szerint a halogatás mögött gazdasági érdekek is állhattak: a magánegészségügyi piac feletti kontroll megszerzése nélkül a reform nyertesei nem feltétlenül a kormányközeli szereplők lettek volna. Mindezt erősíti, hogy a szektorban a külföldi tulajdonú cégek már akkor is aránytalanul nagy bevételt realizáltak.
A cikk szerint a fiókban maradt javaslatok nemcsak a finanszírozás átalakítását, hanem az ellátás minőségének javulását, a gazdasági növekedést és hosszabb távon a lakosság egészségi állapotának javulását is szolgálhatták volna. A reform azonban – legalábbis eddig – politikai, ideológiai és gazdasági okok miatt nem lépett a megvalósítás szakaszába.
