Három választókerületben visszalépnek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltjei – számolt be a 24.hu-hoz eljuttatott levelében a Magyar Kétfarkú Kutyapárt. Mint írják, a három képviselőjelölttel egyetértésben hozták meg a döntést, a „Fidesz leváltása érdekében”.
Visszalép:
- Veszprém 3-ban, Sándor Balázs,
- Pest 14-ben, a ceglédi körzetben Gór-Nagy György,
- és Nógrád 1-ben Czvanczig László.
Ez utóbbi körzetben a DK-s Godó Beatrix és a párbeszédes Berki Sándor is visszalépett már a tiszás jelölt, Szafkó Zoltán javára.
Az MKKP nem hisz abban, hogy összeadhatóak a szavazatok, ami az alapja a visszalépések gondolatiságának. Ennek ellenére most elsőként láthatjátok az MKKP történetének első három visszalépését – fogalmaz levelében a párt.
Megjegyzik: visszaléphettek volna szimbolikus helyeken vagy azokon a helyeken, ahol a leginkább támadták a jelöltjeiket az indulás miatt, ám ők inkább „a valóság talaján állva” hoztak döntést. Szerintük már az indulásukkal is, és azzal, hogy nem mind a 106 választókerületben állítottak jelöltet, tettek a Fidesz leváltásáért.
