− Hogyan lesz valaki a legnagyobb, mit tesz másként a Hovány Csoport, hogy tulajdonképpen az importőrökkel említik egy vonalban?
− Mindennek az alapja a világos, célratörő, sikerorientált cégfilozófia: "nem a legnagyobbak szeretnének lenni, hanem a legjobbak". Ami azt jelenti, hogy saját magunkat nem a telephelyek, szalonok és márkák darabszáma alapján mérjük, hanem az ügyfél-elégedettség alapján, ami csak magas minőséggel és nem mennyiségi paraméterek alapján növelhető. Rengeteg munkával már átütő sikereket értünk el ezen a területen, 22 éves működésünk alatt több tízezer elégedett ügyfelet tudhatunk magunk mögött.
− "Minőség az erősségünk" − hangzik a jelmondat. Mit gondol, mi ennek a legfontosabb tartópillére?
− A Hovány Csoport jelmondatának értelme leginkább munkatársaink hozzáállásából fakad. Minden kollégámtól azt várom el, hogy alázattal álljon hozzá a munkához. Mindenkinek vállalnia kell a munkájáért a felelősséget. Fontosnak tartom, hogy mindig lelkiismeretesen és úgy végezzék a munkájukat, ahogy ők is elvárnák, hogy kiszolgálják őket. Hiszen hogyan várjuk el az élettől azt, hogy jó dolgokat kapjunk, ha mi nem adunk jó dolgokat.
− A lelkes munkatársakon kívül milyen tulajdonságaik segítik a sikerhez?
− A legfontosabb talán a tervszerűség, a kitartás a meghatározott célok mellett, de a folyamatos kontroll eredményeinek megfelelően, ha szükséges, gyors korrekció a részletekben. Ez a fajta rugalmasság a hátrányból is előnyt csinál: a gazdasági világválság évei alatt a Hovány Csoport szervezeti szempontból teljesen megújult, újabb városokban építkezett s építkezik ma is.
− Gondolom, a szakértelem sem utolsó szempont...
− Természetesen, ahogy az informatikában mondják, munkatársaink "real time", azaz valós idejű ismeretekkel rendelkeznek az adott márkával kapcsolatban. Tudásukat pedig professzionális gyári műszerek, eszközök is kiegészítik, az egészet pedig körülveszi a cégcsoport által megteremtett modern infrastruktúra.
− És az autók? Milyen rendező elv szerint válogatták össze a ma már kilenctagú márkaportfóliót?
− Ahogy mondja, válogatott autómárkák tartoznak hozzánk, amelyek minden célcsoport igényeit kielégítik a prémium szegmenstől a mindennapi használat kategóriáig. Régi kedvenc a Mercedes-Benz vagy a Ford, amellyel a legnagyobb sikereket értem el, ezzel együtt azonban a többi márkánk, a Nissan, a Volvo, a Hyundai, a Mitsubishi, a Subaru, a Citroën, a Peugeot is fontos a számomra, hiszen ma már szerves részét képezik a cégcsoportnak és ugyanúgy kiveszik a részüket a mindennapjainkból, mint bármely más társuk.
− Miért érdemes önökhöz fordulni?
− A fentiek szerintem elég beszédesen leírják. Ha valamit még hozzá kellene tenni ehhez, akkor kiemelném, hogy nagyon jó kapcsolatban vagyunk a Mercedes gyárral, nagyon örülünk annak, hogy Kecskeméten leltek otthonra. S hogy ez előnyként hogy csapódik le az ügyfeleknél? Rajtunk keresztül értékesítik például a keveset futott, rendkívül jó ár−érték arányú vezetői szolgálati autóikat. Térjenek be hozzánk, nézzék meg cégcsoportunk legjobb ajánlatait a cég weboldalán, és belátják, érdemes velünk kapcsolatba kerülni.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban