Sokan azt hiszik, a költségvetés összeállítása bonyolult dolog, pedig nagyon hétköznapi igazságok alapján működik. Például ilyen az alkoholfogyasztás is. Minél több alkoholtartalmú terméket vásárolunk, annál elégedettebb lesz a pénzügypolitika, ugyanis komoly bevételeket várnak a lakosság sör- és töményszesz-fogyasztásának növekedésétől.
Miközben már zajlik a politikai vita a központi büdzséről, megnéztük a 2025-ös költségvetés fejezeti kötetében a bevételi oldalt, hogy a gyakorlatban mit is vár el a magyaroktól a kormányzat.
Kapcsolódó
Az iromány egyébiránt rögzíti, hogy a központi költségvetés 2025. évre tervezett általános forgalmi adó (áfa) bevétele 8277,2 milliárd forint, amely a bruttó hazai össztermék (GDP) mintegy 9,4 százalékára tehető.
A tervszám a tavalyi előirányzatnál (8574 milliárd forint) 296,8 milliárd forinttal, (3,5 százalékkal) alacsonyabb.
A kormányzat szerint ennek oka elsősorban a 2024-es bázisév vártnál alacsonyabb bevétele, a tárgyévre előre jelzett makrogazdasági folyamatok, valamint a bevételeket befolyásoló kormányzati intézkedések.
Ugyanakkor a jövő évre a gazdaság bővülését vetítik előre. A gazdasági növekedés összetevői közül a lakossági fogyasztás és a háztartások beruházásának növekedésére lehet számítani.
Figyelembe veszik, hogy a lakossági beruházásokból származó áfabevételeket mind a tárgyévben, mint a bázisévben csökkenti az új építésű lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 2026. év végéig (átmeneti szabályokkal 2030. év végéig) érvényes, 5 százalékra mérsékelt áfakulcs. Az áfabevételek elsősorban a lakossági folyóáras vásárolt fogyasztás emelkedésének hatására emelkednek, melyben mind a volumen, mind az inflációs komponens szerepet játszik. Az államháztartási szektor kiadásai után keletkező áfabevételek a tervek szerint a bázisévben előirányzotthoz képest csökkennek.
S akkor most nézzük, hogyan tud besegíteni a bővülő fogyasztásba a lakosság.
A kormányzati iromány szerint jövedéki adóból jövőre 1702,9 milliárd forintot terveznek, ami a GDP mintegy 1,9 százalékának felel meg, és ami 1,5 százalékkal magasabb, mint az idei előirányzat. A növekedés egyrészt a tárgyévre prognosztizált fogyasztás- és GDP-növekedés miatti pozitív hatásokból, illetve a dohánytermékek adómértékeinek emeléséből adódhat.
A 2025-ben a kormányzat számol az üzemanyagok adómértékeinek inflációkövető emelésével és a kőolaj (50 amerikai dollár per hordó árnál magasabb) világpiaci ára miatt az üzemanyagokra vonatkozó alacsonyabb adómértékekkel. Az összbevétel mintegy 57,3 százalékát teszi ki az üzemanyagok utáni jövedéki adó.
Az úgynevezett egyéb termékek (döntően alkoholok) esetében is figyelembe veszik (automatikusan) az inflációkövetést, miközben ez a tétel adja a jövedéki adóbevételek mintegy 8,4 százalékát is. Azt is megtudtuk, hogy
az alkoholokon belül a bevételek több mint 95 százalékát a sör és a tömény szeszek utáni befizetések teszik ki.
Alkoholtermékekből idén 141,8 milliárd forintnyi jövedéki adót várt a kormányzat, míg jövőre már 142,9 milliárdot,
azaz komoly elvárás, hogy még több alkoholt vásároljanak a magyarok jövőre.
Ehhez viszont valószínűleg valóban még több szeszt kell innunk.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes kimutatása szerint ugyanis idén eddig egyetlen alkalommal sem lépte át a háromszázalékos lélektani határt az alkoholtartalmú italforgalom negyedéves forgalma a teljes kiskereskedelemben.
Alkoholtartalmú ital eladási forgalmának megoszlása (a teljes kiskereskedelemhez viszonyítva), és értéke, negyedévente:
- 2023. I. negyedév: 2,65 százalék, 108,1 milliárd forint
- 2023. II. negyedév: 3,08 százalék, 137,8 milliárd forint
- 2023. III. negyedév: 3,21 százalék, 147,9 milliárd forint
- 2023. IV. negyedév: 3,18 százalék, 156,5 milliárd forint,
- 2024. I. negyedév: 2,65 százalék, 112,7 milliárd,
- 2024. II. negyedév: 2,94 százalék, 137,9 milliárd forint.
A KSH-nak egyelőre nincsenek részletes adatai a harmadik éves kiskereskedelmi forgalomról, de annyi azért már biztos, hogy az élelmiszer, ital, dohányáru kombóra még soha nem költöttünk annyit, mint július és augusztus között; 585 milliárd forintot fizettünk ezekre, míg a teljes élelmiszer jellegű vegyes kereskedés is meghaladta a 2419 milliárd forintot. Szóval, elképzelhető, hogy kezdjük behozni az alkohollemaradásunkat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!