Tavaly szeptember elsején lépett hatályba az a kormányrendelet, amely korlátozza az okostelefonok és már okoseszközök használatát az iskolákban. A szülőket és a tanárokat is igencsak megosztotta a rendelet, ugyanakkor annak előnyeinek figyelembe vételével együtt sem kijavíthatatlanok a benne rejlő hézagok, legalábbis az Economx a ChatGPT használatával erre a következtetésre jutott.
A rendelet tömören azt indítványozza, hogy a tanítási napon a tanítás megkezdése előtt a diákoknak le kell adniuk az okostelefonokat. Egy hónappal a rendelet hatálybalépését követően ugyanakkor egy tanuló alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz – tudta meg az Index.
A tanuló az indítványban azzal érvelt, hogy diákként a támadott jogszabályi rendelkezések közvetlenül érintik őt, mert azok kifejezetten a tanulókra vonatkozó szabályokat állapítanak meg, amelyek meghatározzák, hogy milyen tárgyakat birtokolhatnak és használhatnak az oktatási intézményben.
Az indítványozó tanuló, aki a kormányrendelet megsemmisítését kérte, azt is sérelmezte, hogy kifejezetten csak a diákokat célozza meg a szabályozás, míg az oktatási intézmények más tagjaira, például a tanárokra és az egyéb alkalmazottakra nem vonatkozik a tiltás.
Ez a különbségtétel pedig olyan helyzetet eredményezhet, amelyben olyan tárgyakat birtokolhatnak a tanárok, amelyek potenciálisan veszélyt jelenthetnek a diákok biztonságára, ezzel csökkentve a biztonságos környezetet az intézmények belül.
A panaszos azt is leírta továbbá, hogy szerinte a telekommunikációs eszközök, különösen az okostelefonok használatának szigorú korlátozása sérti a diákok személyi biztonsághoz való jogát.
Pintér Sándor belügyminiszter álláspontja szerint az indítvány nem tartalmaz olyan indokot, amely alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetne fel, ugyanakkor ha az Alkotmánybíróság mégis a panasz érdemi vizsgálata mellett döntene, úgy felhívta a figyelmet az UNESCO globális felmérésére, amely szerint az országok negyede tiltja az iskolai telefonhasználatot valamilyen formában.
Hozzányúlna az osztályzatokhoz Pintér Sándor
Egy tervezet szerint az év végi jegyekbe a kompetenciamérés eredményeit is beleszámítanák.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
